Az alábbi levelet kaptam tegnap este.
Ne csak ésszel, szívvel is olvassátok!
Tudjátok úgy van ez, hogy nagyon szeretlek benneteket! A
szeretet legfőbb ismérve az ADNI AKARÁS! Adni a szépet,
adni a jót, adni a lélekemelőt. Időnként engem is elönt a kicsiny hitűség, az
értéktelenség, a feleslegesség, a haszontalanság, a semmire sem valóság stb.
érzése. Mert embernek lenni nem „veszélytelen” s nem éppen könnyű vállalkozás.
A napokban, pontosabban 2014. március 15. délutánján érkezett eme kis üzenet.
Mostanában sokan várnak, vártak valami „nagy eseményre” valami látványos,
világrengető mit tudom én micsodára. Nálam illetve nálunk ez megtörtént. Bízom
benne ti is így látjátok. Az üzenet:
ÉN IS VOLTAM EMBER!
Honnan, kitől, miért, miért most? Döntsétek el magatok. Emberként
két véglet között mozgunk. A végpontok, a túlzások között bizony nehéz az
„arany középutat” megtalálni. Ebben segít a böjt. Hogyan segíthetne ebben a
böjt mikor a mai tudati fogalmaink szerint ez egyenlő a valamiről való teljes
lemondással, vagyis az egyik véglettel - amit valljuk meg őszintén - nem nagyon
kedvelünk. Helyesen értelmezzük-e a böjt fogalmát?
Ha már rászánjuk magunkat mégis mikor miről és milyen
mértékben szabad és kell lemondanunk úgy, hogy nem esünk sem egyik sem másik
végletbe?
Hallgassuk erről Tanítónkat:
„Nézd meg a világot: nem látod-e, hogy minden ember túlfejlesztett
ösztönökkel él? (túlfejlesztett ösztön =
az embert kizárólag az alsóbbrendű ösztönei, késztetései, vágyai irányítják). Így
tekintve a dolgokat, maga az élet is bűnszámba megy. Hogy ebben az életben,
ezekben a túlfejlesztett ösztönökben mennyi a felfelé törekvő, szép és igaz
érzés, hol kezdődik a bűn, és hol az erény, hol határolódik el a kettő
egymástól, azt az ember nem tudja
áttekinteni, mert annyira össze van az erény a bűnnel szövődve a földön, hogy
ezt igazán csak az isteni törvény legpontosabb munkája tudja szétválasztani a
minősítési törvény formájában. *
Nos tehát, amikor böjtölésről szól az
Úr, az Üdvözítő, nem csupán az ételnek a megvonását, hanem az életösztönök
túlfejlesztésének visszaszorítását, vagyis a lemondást ajánlja a „böjt” név
alatt az embernek. Mert aki elvonja magától az ételt és italt, az nem képes
elvégezni azokat a feladatokat, amelyeket reá a természetes élet ró; és ha
ezeket nem tudja elvégezni, akkor lélekben is fogyatékos életet él.
Tehát szükséges az embernek a
mindennapi kenyér, t. i. a rendes napi táplálék, de nem szükségesek az
ínyenckedő lakomák, a fényűzés; nem szükséges az, hogy az ember az ínyének
kedves dolgokat keresse; hanem keresse az egyszerűt, a táplálót, a test
fenntartásához szükségeset.
Szükséges a pihenés, az álom, és azért
szükséges, hogy az ember a természet viszontagságai ellen védve legyen; ezért
szükségesek a hajlékok, de nem szükségesek a fényűzően berendezett paloták. Szükséges a tiszta és rendes ruházkodás,
de nem szükséges a drágaságokkal való ékeskedés. Nem szükséges az, hogy egyik
ember húzza az igát, a másik pedig örökösen csak a saját kedvtelésének és a
szórakozásnak éljen és a testét minden fáradtságtól megkímélje.
Szükséges a fajfenntartó ösztön a
családban, hogy emberek születhessenek a földre és a családi összetartozás, a
szeretet növekedjék a lelkekben. De nem szükséges a paráznaság, amely csak az
örömöket keresi anélkül, hogy a fény után következő árnyékra is gondolna.
Az örömöket a terhekkel együtt kell
hordozni, és a jogokat a kötelességekkel együtt gyakorolni.
Szükséges az élet az ember számára és
szükséges, hogy az élet javait is megismerje, hogy azokból a szellem
kiválogassa azt, ami értékes, ami boldogító, amit meg kell szereznie, és hogy
azt is megismerje, amit el kell hagynia.
De nem szükséges az élet ott, ahol a
természet már lassan-lassan oldozza a kötelékeket, hogy elvigye a lelket egy
másik állapotba. Nem szükséges, hogy meglegyen az életösztön túlságos
kifejlesztése ott, ahol az életnek a kedvező körülményeket fel kell áldoznia
maradandó, nagy értékekért.
Tehát szükséges, hogy az ember féltse az életét az alacsony-rendű támadásokkal
szemben, de nem szükséges, hogy féltse az életét, amikor nagy és nemes
eszmékről, célokról és tettekről van szó, hogy azokat szolgálja vele, és
azokért feláldozza azt. Mert az életnek a féltése itt már gyávaság. Nem szabad az élettel könnyelműen játszani
és azt haszontalanságokért feláldozni, de nem szabad ott félteni, ahol isteni
gondolatok, magas, nemes eszmények szolgálatáról és megvalósításáról van szó. *
(Március 15-én ki más juthatna eszünkbe ez utóbbi tanítás során mint Petőfi
Sándor).
Amikor az ember ezekkel tisztába jön, és a lelkében számot vett magával és
azt látja, hogy tulajdonképpen helytelen irányban haladt, túlzásokban, a
mulandóért való küzdésben merült ki a tevékenysége (az anyagi lét, az anyagi
gyarapodás mindenek elé való helyezése). Azok felé vitte célkitűzése, és most
valami szebbet, jobbat, igazabbat ismert meg értékesnek, azaz összeütközésbe
került testi életének célja a lélek életének céljával: akkor állt be számára legelső sorban a böjtölésnek, vagyis a
lemondásnak szükségessége maradandó céljainak elérése érdekében. Mikor
valaki egy nagy, nemes, tiszta igazságot ismer meg és látja, hogy azt nem
egykönnyen érheti el, mert ezer meg ezer réteg húzódik eléje, hogy magasra törő
céljaiban megakadályozza (például a test akadálya, mégpedig úgy az ő maga, mint
a mások testi érdekei): akkor van helye a
böjtnek.
Én azt mondom az embernek: a leghathatósabb erőkifejlesztés az engedelmesség és az imádság. Minden
körülmények közt igyekezni kell megtartani a lelki egyensúlyt és arra
törekedni, hogy az ember a hitében meg ne fogyatkozzék, mert ha a hite erős,
akkor minden lehetséges. Nincs semmi
szükség a kilengésekre. Az összes ösztönöket, amelyek a földi életben a test
által felébrednek, tartsa meg az ember a szükséges színvonalon, mert az Isten
azt úgy adta neki, és ne essék túlzásba se az egyik, se a másik irányban.
Mert ameddig fehér mágiába akarja átfejleszteni a jóra törekvéseit, nem tudja,
hogy az erők keveredése folytán a fekete mágiából, vagyis az őt környező
természeti erők világából is mennyit ébreszt föl, és aztán ez erők felett nem
tudván uralmat venni, elveszti a fejét és a hitét, és ahhoz talál nyúlni,
amitől Isten őrizzen meg minden lelket, hogy hozzányúljon.
Mert úgy van az, hogy a testi erők letompítása, meg a táplálék és a pihenés elvonása az
asztrálvilágba helyezik át az ember lelkét. Itt azonban ezer meg ezer
veszedelem fenyegeti az éretlen lelket, mert az asztrálvilág képe még nem a
valóságos világ képe. Ezekbe az erőkbe csak hatalmas, magasan fejlett szellemek
nyúlhatnak, akiknek erős hitük és Istenben hatalmas támaszuk van. Mert az
asztrálvilágnak egyik része felfelé, a fehér fény felé, a másik része pedig
lefelé, a sötétség felé vonzódik és a lehetőségek óriási csábító hatást
gyakorolnak az ingadozó, gyenge lélekre. A lélekben levő gőg, az önzés, a
szenvedélyek és indulatok tombolása olyan mérveket ölthet ebben az
állapotvilágban, hogy az egyén elveszti a szellemi egyensúlyát és zuhan lefelé!
Azért, ha valaki ezen az úton akarja az üdvösségét elérni, nagyon eltévedhet, s
ha valami nagyot akar cselekedni, könnyen lehetséges, hogy ezzel éppen többet
árt önmagának is meg a világnak is, mint ha megmarad a maga normális emberi
állapotában. Hiszen normális
ember-állapotban megmaradni is úgyszólván a legnehezebb dolog az ember számára,
mert nagy és nehéz feladat a feltétlen mértékletességet, a feltétlen
higgadtságot megtartani, a test és lélek követelésének helyes elosztását
megítélni és megválasztani tudni. Maga ez a feladat máris bizonyos bölcsességet
kíván meg. *
Azért én azt mondom, gyermekeim, hogyha ezt a mértékletességi fokot nem
tudjátok még elérni sem az önmegtagadásban, sem a tudományban: maradjatok meg azon a helyen, ahová
titeket az Isten helyezett; tudjatok ott engedelmesek lenni, tudjátok ott
megtalálni mindig a helyes irányt: és ez lesz a legjobb cselekedet, amit
tehettek, mert akkor megtettétek azt, amit emberileg a legnehezebb megtenni. Legyetek
elsősorban alázatosak; az alázatosság első foka pedig az engedelmesség Isten
akaratával szemben. Azután igyekezzetek szelídségre, jóakaratra, szerénységre,
türelemre, elnézésre, megelégedésre és a háládatosság érzésére. Ezek a lélek
legszebb virágai. Akiben ezek az erények ki vannak fejlődve, annak nincs mit
félnie semmitől, mert az alázatosság tesz képessé a szeretet helyes
alkalmazására, az alázatosság teszi naggyá a hitet és bizakodóvá a reménységet. Éljetek okosan és használjátok a föld javait. Ne mondjatok le semmiről se, de
maradjatok meg mértékleteseknek, maradjatok
meg embereknek, akikben az Isten Lelke lakozik. És akkor nem vetitek meg a
jót, nem utáljátok meg a szépet, nem kerültök ellenkezésbe a saját testetekkel,
nem juttok kísértésbe sem szellemileg, sem lelkileg, sem testileg, mert nem
akartok önmagatokat felülmúló tetteket véghezvinni, mert nem bizakodtok
magatokban, s így nem juttok kísértésbe a saját erőitekkel.
Hanem amit szereztetek, közöljétek mindenkivel, aki
körülöttetek él, hogy áldásává váljatok korotoknak, hogy mindenütt öröm és hála
érzését váltsátok ki a szívekből, és akkor megtettétek a legnagyobbat, amit
ember tenni képes. Majd mikor ti is nagyokká és erősekké lesztek, akkor az Úr
nagyobb erők tömörítésére és nagyobb munkák elvégzésére fog kiküldeni
benneteket; és ha Ő küld titeket, akkor már nem kell félnetek, mert akkor már
ezekkel az erőkkel, ezzel a tudással mint benső, lelki ösztönnel születtek meg,
s ez veletek érlelődik és bontakozik ki, és nem kell azt gyakorlatok és tanulás
által megszereznetek.”
Eddig a Tanítónktól. Hát én közlöm, a tanítást, s még néhány
saját mondatot. Bár ezzel időnként nem aratok osztatlan sikert, ez nem nagyon
zavar. Ha az éhező nem fogadja el a felé nyújtott kenyeret az már az ő baja,
nem a miénk. Titeket már nem féltelek. Bárha talán nem jártatok semmiféle
ezoterikus, spirituális iskolába, talán nem ismeritek kellő alapossággal még az
Írást sem mégis. Mégis a veletek született lelki fejlettség okán képesek
vagytok az igazat a hamistól megkülönböztetni. A mértéket ismeritek így nehezen
vagy egyáltalán nem lehet benneteket sem becsapni sem megtéveszteni, mert „böjtöléssel
és az élet ösztöneinek más ilyen természetű megszorításával a léleklátást
(clairvoyence) is ki lehet fejleszteni.” Léleklátás igen. Én szívvel való
látásnak mondanám. Aki rendelkezik ezzel az előtt nincs titok. Az előtt az
ember a maga valójában, „pőrén” áll. Az nem csak kívülről, de belülről a lélek oldaláról
látja az embert. Az ilyen ember előtt nagyon nehéz eltitkolni bármit is, de hát
titkolni valója csak annak van, aki a tilosban jár.
Az Úr kiküldött
bennünket, mert bízik bennünk. Így az idők vége felé, magyarnak lenni, ráadásul
az ébredők élcsapatához tartozni, a szellemi segítőinktől, testvérinktől közvetlenül
tanításokat kapni, szereket tartani, erő
levonzani, hatni, példát adni, nem kis felelősség! Utunk emiatt nem könnyű,
mert nem lehet az. De. Ne csüggedjünk, ne veszítsük el hitünk, reményünk mert Ő
igazán tudja mindez mivel jár, mit jelent Embernek lenni, mert, miként üzeni:
ÉN IS VOLTAM EMBER!
Cseh Turul András, 2014. 03. 20.
