2016. április 18., hétfő

A szakrális rakott krumpli készítése, avagy Isten 7 tulajdonsága



Isten mindenhol és mindenben, vagyis amint kicsiben úgy nagyban.
Mindez tetten érhető-e pl. a rakott krumpli készítés során? Lássuk csak.
A rakott krumpli készítésének szándéka a táplálás, mely a lét lényiséged ősforrásából, vagyis a SZERETET-ből fakad, minek száma 1.
Ismerd annak készítési módját, mert megtanultad azt, így bírod az Istenien finom rakott krumpli  készítésének fortélyait, vagyis rendelkezel az ahhoz szükséges BÖLCSESSÉGGEL mely száma 2.
Szándékod határozott formába vagyis a megvalósítás medrébe tereled, mihez rendelkezel a megfelelő AKARATTAL melynek száma 3.
Előkészíted a hozzávalókat, s a szükséges teendőket a megfelelő sorrendben vagyis RENDBEN elvégzed melynek száma a 4.
Ha legközelebb is megéhezik a család mindent a begyakorlott módon végzel miről az IGAZSÁG gondoskodik amely semmit sem hagy megsemmisülni, ami mindent változatlan formában megőriz, ennek száma az 5.
Hogy minden jól sikerüljön és ne égjen oda az étel, de nyersen se maradjon arról a TÜRELEM gondoskodik, a mindent a megfelelő időben, ideig elve szerint, ennek száma 6.
Készen van a csoda amit a család hamar elpusztít kiegyenlítve a benne lévő energetikai hiányt, gondoskodva az élet fenntartásáról amit a benned lévő jószándéknak másként IRGALOMNAK köszönhet melynek száma a 7.
Te könnyes szemmel nézed a pusztítókat s szíved megtelik Hálával az Úr iránt, aki megerősíti szívedben a SZERETETET, hogy holnap is megnyilvánulhasson benned és általad a SZERETET ISTENE!
S ím így rejti a magában a rakott krumpli készítés Istenünk hét tulajdonságát! Isten áldja minden tápláló Nő, Anya, kezét melyből élet születik, eképpen a tiédet is! 

(Cseh András)