2014. június 30., hétfő

Ágnes - a szeretet himnusza

Igazságban meg kell állnunk!


A következő írást egyszer levélben kaptam. A címet már én adtam neki, remélem találó lett.
Akárhány éve is írta az írója, mindenképpen időszerű és megszívlelendő.

Íme, olvassátok figyelemmel és szeretettel!

"A rangkórságban, bálványimádásban szenvedő nagyképű emberek száma egyre jobban növekszik Magyarországon, akik természetesen nemhogy keresnék az igazat, hanem még le is nézik az észérveket felhozó igazmondó embereket. Még mindig tragikusan kevés azoknak a száma, akiket egyáltalán érdekel az igazság!
Már Jézus is mondta, hogy ne imádd a bálványokat! A keresztény emberek között, főleg nálunk még mindig túl sok azoknak a száma, akik csak bálványozzák Jézust, de nem azonosulnak a tanaival, pedig Ő azt szerette volna, ha megértik elsősorban és azonosulnak tanaival és nem azt akarta, hogy bálványozzák Őt és, hogy fitogtassák, hogy a kereszténységnél nincs jobb vallás, lenézve a többit! Azt is tudni kellene, hogy az őskereszténység a szkíta kereszténységre épült, hiszen a jóval régebbi, mint ahogy az Rómából elterjedt! Magával a szemléletmód kialakításával van baj! Valamikor még sokáig megvoltak a kereszténység legfőbb értékei hazánkban is főleg az együttérzésre, egymás segítésére épülő szeretet, ami sokszor önfeláldozással is jár mások érdekében és önmegtagadással! Ott vannak a Pálos Atyák, akik sokáig keményen dolgoztak, hogy a török időkig maga a szemléletmód megmaradjon, ami mostanra semmivé vált szinte és csak kevesen akarjuk, hogy visszatérjen. Égetően szükség lenne arra, hogy az Ő hitvilágukat, önfeláldozásukat a mai magyar keresztény hitközösségek is újra átvegyék és tiszteletük vezető szerepet játszhasson a magyar ember életében. Az őskereszténység az „Egyek vagyunk!” tudatra épült, éppen ezért távol állt tőle az önámító beképzeltség, rangkórság, bálványimádás. Minden gonoszság gyökere a tudatlanság, amiből a lelketlenség, ridegség, embertelenség fakad, és ezt próbálják kompenzálni beteges rangkórsággal, mások lenézésével, maguk és bálványuk túlbecsülésével!
A Mi múltunkat, hagyományainkat elvették tőlünk már a Habsburg időkben teljesen. Mert már a Szent Korona megcsonkításával elkezdődött Magyarország megcsonkítása, amit más népek befejeztek. Ezzel együtt szemléletmódot is változtattak az embereknél az oszd meg és uralkodj elvének használatával. Tehát az embereket átnevelték a magyar ősiséggel totálisan ellentétes gondolkodásmódra, ami a napjainkban látható és észlelhető.
Abban is teljesen biztos vagyok, hogy a pártokat és a zsidó hitközösségeket folyamatosan félretájékoztatják, mert ellentétet akarnak szítani köztünk. Természetesen az emlegetett „háttérhatalom”! Ez ellen úgy tehetünk, hogy zsidó vallású honfitársaink segítségével a közös lelki-szellemi gyökereket keressük meg újra. Ők megtarthatták hagyományaikat, lelki-szellemi gyökereiket, ami a háromezer éves Kabalában, a Ragyogás Könyvében lényegében benne van. Nem azt mondom, hogy szó szerint kell átvenni, de sok lényegi dologra rávilágított a kabbalista professzorok előadása, hogy milyen volt őseink szemléletmódja. Mint például az egységes rendszerben, oki-okozati összefüggésekben gondolkodás. Szívesen példáznak Einsteinnel, akinek híres példamondatai erről szólnak, aki materialista tanárát is meg tudta győzni Isten létezéséről. Mert az ősi hitrendszerünkben nem volt vallás és tudomány elválasztva. Tehát egy lélekközpontú tudomány volt. Tőlük tanultam, hogy van a Földön egy lelki-szellemi hierarchia, ami valójában nem látható a hétköznapi emberek számára és a hierarchia csúcsán lévő emberek mind egyszerűek, szinte láthatatlanok, mert így tudnak segíteni leginkább az emberiségnek. Zsidó vallású honfitársaink ezért sokkal jobban megbecsülik a lelki-szellemi életet élő embereket, összetartóbbak. A lelki-szellemi eredettudat fontosabb, mint bármi más, az összetartozás, együttérzés kulcsa! Ugyan így kelet hagyományőrző és lelki-szellemi eredettudatát megőrző népeknél nincs depresszió, az életkedvről nem is beszélve, attól függetlenül, hogy sokkal szegényebbek tőlünk, mégis bölcsebbek. Mert a bölcsesség alapegysége a jóság, együttérzés, szeretet, aminek visszajövetelét nem csak hirdetni kellene, hanem művelni! Természetesen itt is segítik és tisztelik a lelki-szellemi életet élő embereket.
Nem úgy, mint nálunk, ahol lenézik, semmibe veszik, szinte leköpik, keresztre feszítik azokat az embereket, akik kézzel-lábbal már hosszú ideje segítik az emberiséget önmaguk, magánéletük feladásával! Azok a derék kutatók, kutatócsoportok, akik a hiteles magyar ősiséget kutatják szorgalmasan és önfeláldozóan nem csak a hivatalok miatt nincsenek támogatva, hanem legfőbbképpen a magyar emberek gondolkodásmentes szemléletmódja miatt. Amíg a magyar emberek többségét nem érdekli az igazság és a hiteles eredete, őseink lelki-szellemi gondolkodásmódja, mert minden értéktelent többre tartanak az igazán értékes dolgoktól, nem fog változni jobbra semmi és igenis szégyelljék magukat ezek az emberek!
Hiába vannak olyan derék politikusaink, közszereplőink, akik bátran elénk tárják az igazat, ha sok emberben ez még süket fülekre talál és azt a butaságot tételezik fel, hogy a hiteles gyökerekhez való visszatérés valami soviniszta, rasszista felfogást fog kialakítani. Mint ahogy az is éretlen felfogás, hogy a „háttérhatalom” a zsidóság egy és ugyanaz. Ez egy óriási tévedés és pont a tisztességes zsidó honfitársainkat sújtja és sérti a legjobban és csak a „háttérhatalomnak” kedvez, akiknek az összeugrasztás a kedvenc „hobbija”, mint ahogy az jól bevált a Habsburg birodalomban is!
Sokszor azért is érzem tragikusnak ezt a helyzetet, mert az a rengeteg munka, amit derék emberek, ha kevesen is, de nagy munkával, szorgalommal, odaadással az igazságért, hazánkért, az emberiségért folytatunk gondolkodásra lusta emberek helyett is, egyszer csak éppen az ők érdektelensége, nagyképűsége miatt csak kárba vész! Így kárba vész őseink munkája, áldozathozása is, amit nem csak önmagukért, hazájukért, hanem az emberiségért tettek.
Sokszor, amikor érzem, ezt a hiábavalóságot mindig megnyugtat a Pálosok egyik üzenete, Ők tudták a szenvedés értelmét és amikor megkérdezték tőlük, hogy miért vállalják azt a kemény lelki-szellemi életet, beavatást, amit csak Ők tudnak elviselni, azt válaszolták: „Mert különben a rosszat nem tudjuk jóra fordítani, mert aki nem ismeri a végső, szinte pusztulás szélét jelentő minőséget, az a világban soha nem fog tudni jót tenni, mert minden jótette csak lebegni fog a világban. Ez a mérce.”
Vajon, amikor kettős mércéről beszélünk nem arról van-e szó, hogy ideje lenne áttérni a magyarságnak egy más szemléletmódra és ezt várja el tőlünk mindenki?! De ez nem csak néhány ember feladata, hanem az egész magyarság feladata lenne és abban is változtatni kellene, hogy kezdjünk el lényeges dolgokkal foglalkozni és minél kevesebb időt töltsünk nem lényegi részletkérdésekkel. Mint ahogy a Dalai Láma is üzente: „Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják!”

Újhelyi Katalin

2014. június 12., csütörtök

Nem vagyok senkié... (Bombicz Mónika)

nem vagyok senkié
a Mindenség
a szeretőm
nincs semmim
szakadt köntösöm
rongyaiba
a Teljesség
szilánkjait
rejtem
nincstelen vagyok
és kincsekkel-telt
roskadásig
fénnyel-
szerelemmel
tündöklik
fáradt
értelmem-Napom
árva
Holdam-szívem
hagyjatok
hadd menjek
utamra
én magam
bolondja
a Mindenség
asszonya
vagyok
hát hagyjatok
Ti drágák,
magatokat
fény-nyilasnak
hívők
tündöklik
fáradt
értelmem-Napom
árva
Holdam-szívem
hagyjatok
hadd menjek
szabadon
utamra
szeretlek
így is
onnan is
Odaátig
Odafentig
Titeket
nincstelen vagyok
és kincsekkel-telt
roskadásig
fénnyel-
szerelemmel

2014. június 10., kedd

Kígyók és létrák - egy tegnap esti látomás


Kígyók és létrák - bizonyára ismeritek ezt a klasszikus társasjátékot. Dobsz a dobókockával, és felmászol a létrán, vagy lecsúszol a kígyón. Lehet, hogy már majdnem a csúcson vagy, de az utolsó pillanatban rossz számot dobsz, lecsúszol az aljára és kezdheted elölről. Ez a táblajáték egy életjátékot szimbolizál, azzal a különbséggel, hogy a dobókocka helyett a döntéseid vezetnek fölfelé, vagy zuhansz lefelé. A kígyók a kísértést (az Ellentét visszahúzó, sötét ereje) a létrák (melyek tetején ott az elérhető cél), a felemelkedést szimbolizálják. A kritikus csomópontokban döntéseket kell hozni, és nem biztos, hogy előre látjuk a következményeket. Ebben van a kockázat. Ahogy az ember bölcsebbé válik, a felfelé haladás is könnyebb, mert sokkal többször hozunk jó döntéseket. Van, hogy a döntés számunkra látszólag kedvezőtlen, de hosszú távon kifizetődő.

Tegnap, meleg nyári éjszakában, a ház előtt sétálgatva egy látomás villant az elmémbe.

Mászom egy keskeny, foghíjas létrán felfelé, a fényesség felé, miközben egyre jobban húz le valami sötét, nyúlós, kavargó, mégis anyagtalan tömeg (E felhőszerű, sötét jelenségről egy másik írásomban fogok említést tenni). Mikor a létra tetejére érek nagy nehezen, meg kell kapaszkodnom egy sziklapárkányon, ahol hemzsegnek a gyönyörű szivárványszínű kígyók, de tudom, hogy nem engedhetek a csábításuknak. 

Pedig azt ígérik, ha letérek, és nem mászok tovább egy következő létrán, örök szépséget és fiatalságot, valamint minden hatalmat és gazdagságot megkapok, amit akarok. Tudom, ha hallgatok rájuk, egy széles, fényes de igen csúszós ösvénnyé állnak össze, ami a mélységbe vezet, mégis erős a csábítás. Mi van, ha igazat szólnak? Mi van, ha velük megyek és véget ér a szenvedésem? Szirén-énekeik, simulékony szavaik, és szivárvány színeik majdnem rabul ejtenek, mikor hirtelen feleszmélek. Nem, semmiképp sem engedhetek nekik! Mászok tovább, a létra felsebzi kezemet-lábamat. Nemcsak a ruha lóg rólam cafatokban, hanem a bőröm is. Iszonyú fájdalom és szomjúság kínoz, erre megjelenik egy szépséges kígyó, és tiszta forrásvizet kínál. "Ettől minden sebed begyógyul, és szebb leszel, mint valaha!" De megszólal Belső Hangom is. "Neeem! Meg ne idd, mert méreg, mely örökre elveszi a látásodat, hallásodat! Többé nem lennél képes meglátni Istent, meghallani szavát, megismerni akaratát és megtapasztalni szeretetét!"

Miközben megyek fölfelé, egyre inkább úgy érzem, valaki támogat. Amikor már minden erőm fogytán, megfogja a kezemet, és húz felfelé.  Azt súgja fülembe: "Kitartás! Hit! Remény! Szeretet!" "Ezt a végső nagy akadályt le tudod győzni!" Egy kicsit megpihenek, lenézek, és megdöbbenve látom, hogy nagyon sok társam feladta! Kígyók tekerednek rájuk, és rántják őket a mélységbe. Fájdalom hasít a lelkembe - az elveszettek fájdalma. 
Ekkor megint meghallom a Hangot: "Szeretlek téged és nem hagylak elveszni, mert hiszel bennem, és te is szeretsz! Akiket most elveszni láttál, nem vesztek el örökre, mert eljő az idő, hogy értük megyek, és felhozom őket! Sajnos, nem hallgattak rám, gőgösek voltak és visszautasították a segítségemet. De előbb-utóbb még a legmakacsabb, leggőgösebb testvérünk is megbánja bűnét, és megfogja felé nyújtott kezemet. Mert a kezemet mindenki felé odanyújtom, csak a legtöbben most még észre sem veszik, vagy félretolják." Ezek a szavak erővel töltenek el. Most már képes vagyok másokon is segíteni.

Egy sziklapárkányon ott ül egy ember holtfáradtan, csüggedten. Csontsovány, meztelen koldusnak tűnik, reszket a hidegtől. Kezem nyújtom: "gyere velem, nem maradhatsz itt!" Nagy nehezen ráveszem, hogy velem jöjjön. Vállára terítem megmaradt ingemet, hogy ne fázzon annyira. Magam elé engedem, alulról támogatom, hogy le ne essen, így erőre kap. Kisvártatva más emberek is csatlakoznak hozzánk, most már egy csapatot alkotunk. Hol egyik, hol másik ember lesz a vezető és a hátvéd, így sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, és a fentről jövő segítség is egyre erősebb.

A létra szinte visz bennünket! A kígyók zónáját már rég elhagytuk, de tudom, még nincs vége, mert a mélységből bármikor felcsaphat egy szárnyas kígyó, és bármelyikünket elragadhatja, akinek csak egy picivel is kisebb a hite, és félelem tölti el szeretet helyett. És jön! Hatalmas, kiterjesztett denevér-szárnyakon, kígyózó, nyílszerű farokkal, széles pofájából dögletes bűz árad.

"Most legyünk erősek!" Mindannyian felnézünk az égre, és EGYgyé válva, EGY hangon, EGY közös akarattal  fohászkodunk: "Istenem, most segíts!" És új erőre kapunk. A sárkány ordítva a mélybe zuhan, ezúttal nem járt szerencsével.

A fényesség egyre tündöklőbb, ragyogóbb, de nem bántja a szemünket. Testünk immár könnyű, fénytermészetű. A sebek és a fájdalmak egy csapásra eltűnnek, és a boldogság hulláma sodor végig rajtunk! Hazaérkeztünk!

2014. június 4., szerda

Békés Pál: A Félőlény (részlet kedvcsinálónak)

"Az odú tágas volt. És téres. Mégis zegzugos. Lakhelynek a legalkalmasabb. Ahány helyiség, szeglet, sarok, sut, mindmegannyi mennyezetig rakva könyvvel. Csodás regék, románcok, mesék, mondák, legendák, poros, régi fóliánsok és vadonatúj sziporkázó képeskönyvek; avítt bőrkötések és tükörfényes borítókba burkolt remekművek sorjáztak a polcokon és az ágyak alatt, mivelhogy könyvek bújtak ott is, meg a konyhaszekrényben, de még az ágyneműtartóban is - könyvek, könyvek mindenütt!
Az odú ablakai magasak és szélesek, melyeken csak úgy zuhogott volna befelé a fény... Aha! Volna! Hiszen éppen ez a volna a lényeg. Az ablakok ugyanis be voltak deszkázva. Olyik-másik elé még szekrényt is toltak, könyvekkel teli nehéz alkalmatosságot. Az ajtó pedig... akár egy erődé. Láncok, pántok és keresztrudak zárták, lakatok fityegtek róla, kisujjnyiak és kocsikerék nagyságúak. Az odú gazdája talán még vizesárkot is ásott volna a fa köré felvonóhíddal, ha rajta áll.
Hogy a lakót nem láthatjuk szemtől szembe, annak több oka is van. Mindenekelőtt a sötétség odabent. De nem csupán az, mivel a boldogtalan még a saját megerődített odván belül is bezárkózott. Egy komód aljába. Persze könyvek alá. Onnan hallik bátortalan, lehangolt és lehangoló küszmögése... Szegénykém. Reszket. Fél. De nemcsak úgy általában és körülbelül és nagyjából, ó, dehogy. Ő úgy fél, ahogyan eleddig teremtett lélek még soha.
Fél egyfolytában, éjjel és nappal és szüntelen. És ki tudja már, mi okból és mióta? Már a nevére sem emlékszik senki. Csak úgy hívják: a FÉLŐLÉNY."

A teljes könyv itt olvasható: http://mek.oszk.hu/02300/02306/02306.htm

2014. június 1., vasárnap

Keresem, kutatom... (vers Tordától)

Keresem, kutatom, kutatom, keresem
Keresem, önmagam, keresem, kutatom
Kutatom magamat, kutatom, keresem
Keresem odafent, keresem idelent
Keresem odakünn, keresem idebent
Keresem testemben, keresem lelkemben
Keresem városban, keresem falvakban
Keresem erdőben, keresem barlangban
Keresem a múltban, jelenben, jövőben
Keresem éhesen, keresem szomjasan
Keresem önmagam, keresem magamat
Keresem magamat, keresem önmagam


Meglelem önmagam, meglelem magamban
Meglelem magamban, meglelem önmagam
Meglelem odafent, meglelem idelent
Meglelem odakünn, meglelem idebent
Meglelem testemben, meglelem lelkemben
Meglelem városban, meglelem falvakban
Meglelem erdőben, meglelem barlangban
Meglelem múltamban, jelenben, jövőmben
Meglelem önmagam, meglelem magamban
Meglelem magamban, meglelem önmagam

Teremtek szerelmet, teremtek életet
Teremtek születést, teremtek elmúlást
Teremtek anyagot, teremtek szellemet
Teremtek gyógyulást, teremtek jólétet

Egy vagyok mindennel, egy vagyok magamban
Egy vagyok magamban, mindennel egy vagyok
Keresem, meglelem önmagam magamban
Vagyok aki vagyok!

Kartal fia Torda 2014. Ígéret havának 25-ik napján