Valamikor a középkor végén és
az újkor elején egy új korszellem vette át lassan az emberiség
gondolkozásmódjának és lelki fejlődésének az irányítását. Az az elvilágiasodott
egyházi hatalom, amely eddig uralkodott az emberiségen elvégezve feladatát
lassan a háttérbe kellett szoruljon. A dogmákba fulladt kereszténység
értelmesebb és szabadon gondolkodóbb rétege keresni kezdte a kiutat, ezért
számos szakadás alakult ki.
Az egyházi hatalom ugyan
megtett mindent, akár a legszélsőségesebb eszközöket is bevetve, hogy uralmát
biztosíthassa, hogy az eretnekeket és a másképpen, a szabadon gondolkodókat
megsemmisítse, de pont ezek a gátlástalan törekvések ásták alá a hatalmát. Még
javában uralkodott az őt támogató korszellem, amikor megjelent az új korszellem,
amelynek az volt a feladata, hogy fokozatosan letörje az egyházi uralmat,
elvegye tőle a világi hatalmat, hogy helyébe felemelkedhessen a szabadon
gondolkozás és a materializmus.
Nagyon szép eszmékkel indult a
korszellem, a szabadság, testvériség, egyenlőség gyönyörű eszméivel, de ezek
csak a külszint, a csáberőt képviselték. A korszellem hozta a materializmus
ideológiáját, amely, miután a vallások hatalmát megnyirbálta és őket a háttérbe
szorította, kialakította korunk szellemiségét és anyagi világát. Látszólag egy
teljes hitetlenséget hozott létre az emberiség szabadon gondolkodó részében,
mert tagadja Isten és a szellemvilág létezését. Tagadja a szellem és a lélek
létezését. Mindent az anyagból értelmez és magyaráz, még az ősrobbanást is.
Látszólag ez nagyon káros az
emberiség lelki fejlődésére nézve, de az ördögien megalkotott dogmarendszert és
a megkövesedett ideológiát csakis egy még ördögibb eszközzel lehetett derékba
törni és lekorlátozni, tehát szükség volt rá.
Az anyagi vagy materialista
szemléletmód és eszmerendszer mindemellett egy hamis és betegesen hazug
ideológia, egy igazi sátáni eszköz az emberiség szellemi fogvatartására. Ezért,
mondhatni olyan, mint a halva született gyermek, ezért mulandó, mint a földi
ember élete, magában hordozza saját pusztulásának okait. Hogy miért hagyja az
Isten, hogy ilyen áldatlanul működjön? A válasz egyszerű. Szükség volt rá, hogy
az emberiség hite megpróbáltassék és a dogmák a háttérbe szorulhassanak ezekben
az utolsó időkben. E próbák tüzében az emberiségnek kötelezően választania kell,
hogy melyik urat akarja szolgálni, a szellemét vagy az anyagét és ezt most
szabad akaratából minden kényszer nélkül megteheti.
Ne legyen kétségünk afelől,
hogy az anyagi világot a sátáni erők uralják, hisz az ő kezükre van bízva, ezért
a mindenkori világi hatalmat nagyon kevés kivétellel a neki elkötelezett lelkek
képviselik. Ugyancsak őket szolgálja többnyire jóhiszeműen a mai materialista
tudós társadalom is. Ezek közül kerülnek ki a mai "megmondó emberek" csoportjai,
akik megszabják az ideológiai vonalakat, célokat, amelyekhez az egész
társadalomnak igazodnia kell. Ők alakítják a társadalmi gondolkodásmódot,
amelyet egy teljesen anyagias eszmerendszerhez kötnek és mivel az egész nevelési
és oktatási rendszer a kezükben van, már kicsi gyerek kortól erre idomítják a
társadalmat.
Mi szabadon gondolkodók, mert
Te, aki ezt elolvasod is közéjük tartozol, világosan látjuk, hogy ez a
korszellem, amely a régi dogmákat kellet megtámadja és azok hatalmát ledöntse,
most a maga módján ő is saját ideológia renszerét dogmásítja. Korlátokat alkot
és emel, mert az egész emberi társadalmat ezek közé akarja szorítani. A
szellemileg alvó tömeg ezt nem is érzékeli korlátnak és aránylag jól meg van
benne, viszont annál kevésbé a szabadon gondolkodók, "a kevesek", ahogy Jézus
Urunk mondta. Mi képviseljük az új korszellemet, aki már eljött. Mi vagyunk az
előfutárai, a mi dolgunk a legnehezebb, mert kevesen vagyunk és a materializmus
korszelleme még teljes hatalmában tombol.
Mi halljuk az új korszellem
sugallatát és ösztönösen követjük azt. Tudjuk és érezzük, hogy hazug eszmék
uralják a világunkat, hiszen a materializmus ideológiája nevetségesen bárgyú és
buta elvekből tevődik össze. Egyáltalán nem kell ahhoz tanult embernek lenni,
elég, ha meg van a magához való józan esze, hogy átlássa az ellentmondásokat és
azt a hatalmas hazugságszövevényt, amely összetartja ezt az ideológiai
kártyavárat.
Az igazságot keresők lélekben
fejlettebb része olthatatlan szomjúságot érez az igazi tudásra. Összeolvas
mindent, előadásokra, kurzusokra jár, sokszor pofára esik, zavart és káoszt
érez, de folytatja álhatatosan. Sokan a keleti spiritualitás és vallások felé
fordulnak, mások az ezotéria berkeiben kutatnak és gyűjtik a tudást. A
legcsodálatosabb viszont az az út, amikor a kereső a sok-sok tudássziporka
összegyűjtése után találkozik Jézus tanításaival, amelyek eddig is az orra előtt
voltak, de lelke még nem volt érett a befogadásukra. Most átrágja magát rajtuk
és érti is őket, meg nem is.
Rájön, hogy az igazság
megismeréséhez még kell valami, valami igazi forrás, ami kiegészíti és érthetővé
teszi a jézusi tanításokat. Sokan a vallási dogmák szövevényében keresik.
Hatalmas lexikális tudásra tesznek szert és azt gondolják, hogy ők az igazi
tudás, az igazság birtokosai, pedig messze állnak tőle, mert minél nagyobb a
tudás birtoklásából fakadó gőgjük, annál jobban elrejtőzik előlük az igazság.
Legtöbbször ezek a lelkek majd a túlvilági életükben ébrednek rá, mennyire így
van.
Az igazság keresésének útján
járó, ha lelke elég érett, előbb vagy utóbb rá kell jöjjön, hogy "az igazság
odaát van" és az emberiség igazi tudása a szellemvilágtól származik, hogy Jézus
Urunk is onnan hozta magával. Innen egyenes spirituális út vezet a
szellemtanhoz, amely a kereső kezébe adja mindazt a tudást, ami a jézusi
tanításokat kiegészíti és érthetővé teszi. Ekkor kezdi komolyan magáévá tenni a
tanításokat, mert hite meggyőződéssé válik. Most már semmi és senki nem képes őt
félrevezetni és bármilyen izmushoz elcsábítani.
Rádöbben, hogy két féle tudás
van, világi, amit az emberek okoskodtak ki és szellemi, amelyet az ember
kizárólag a szellemvilág segítségével kaphat. Ez a két féle tudás homlokegyenest
különböznek. Az egyik múlandó és folyamatosan változó, a másik pedig örök és
változatlan. Az egyiknek halálunk után nem vesszük semmi hasznát, a másiknál
pedig igazán csak ott vesszük a hasznát. A világi tudással az anyagi világban
boldogulhatunk, akár nagyon előnyösen, viszont az árnyék nélküli világban semmi
hasznát nem vehetjük, mert ott nincs semmi anyagi, sőt, ha képtelenek vagyunk
felfogni, hogy ez egy más világ, más törvényszerűségekkel, nagyon nagy akadálya
lehet a továbbmenetelnek.
Felismeri, hogy az igazi tudás
kulcsa a szeretet, hogy ezt a tudást nem lehet megszerezni sem a tanítóktól, sem
az olvasottakból. A tudás megszerzése szeretetfüggő. A szeretetben élés pedig az
egyik legnagyobb küzdelem eredménye. A saját kicsinyes, önző énünket kell
legyőzzük és uraljuk ahhoz, hogy a bízalom, az élő hit és az önzetlen szeretet
válhasson jellemünk részévé.
Felismerjük a nagy titkot,
azt, hogy senki semmire nem tud megtanítani, semmit az Igazságból nem lehet
megtanulni. Az igazi tudás a szeretet függvényében belülről fakad és
felismerések formájában születik meg. Ez az örök tudás, a szellemi tudás, amely
örökre a mienk marad. Az ilyen tudás birtokában a világot, a dolgokat,
történéseket analógikus összefüggésben látja az ember. Megértően nézi a
materialisták küszködéseit és kinlódását, mint sólyom a hangyaboly
életét.
A materializmus egy ferde
gondolkozásmód eredménye, az analitikus, a mindent szétdaraboló, a legapróbb
részekig szétszedő elméé. Mindenütt keresi a dolgok lényegét és sehol nem
találja, pedig ott volt mindég az orra előtt. Azt hiszi az igazság
megismeréséhez a legapróbb elemi részek ismerete fog vezetni. Hatalmas
sziszifuszi munkát végzett és végez ma is a tudóstársadalom. Annyira
belemerültek a részletek elemzésébe, hogy szakosodni kellett. A
természettudomány számtalan ágra szakadt, majd idővel az ágak is szétváltak.
Hatalmas lexikális tudást gyűjtöttek össze, rengeteg tapasztalatot és
megismerést szereztek az idő folyamán, de a lényeget soha nem találták, mindig
elillant a kezeik közül. Ez a lényeg pedig a lélek, pontosabban pedig a világunk
és benne az ember hármassága, a szellem, erő-lélek és anyag egysége.
A szellemvilág
gondolkodásmódja analógikus, azaz egységben látó. Mindig az alapból, a lényegből
indul ki és ahhoz viszonyít minden részletet. Számára természetes az "amint
fent, úgy lent" elvszerűség. Számára az univerzum holografikus, a legapróbb
elemben is benne van az egész univerzum lényege, következésképpen Isten
mindenben benne van az Ő tökéletességével, a legapróbb porszemben is, így
bennünk emberekben is. Istent nem kell keresni, mert bennünk van és ettől mi is
isteni lények vagyunk, mindenki a saját tudatosságával. Ezt a gondolkozásmódot
valaha az ősnép képviselte a földön, ma pedig talán a magyarság, mint egyenes
ágú leszármazott őrzi leginkább.
Az analógikus
gondolkozásmódtól való időbeli távolodás szellemi sötétséghez, a dolgok meg nem
értéséhez vezetett. Az addig teljesen egyszerű és érthető dolgok az elferdült
gondolkodásmód miatt homályossá váltak, többé már nem állt össze a kép. A
hitetlenség és a materializmus pontosan ebben a világban talált fészket magának,
itt tudta megvetni a lábát.
A materialista tudósok
gőgjének legnagyobb buktatója az ÉLET jelensége. Ezzel nem tudnak mit kezdeni.
Leválasztották a szerves életet a szervetlenről, mindenfélét kitaláltak, hogy az
átlagember ne nézhesse őket hűjének, de a valóságban egy hatalmas csőd az egész
természettudomány. A hatalmas lexikális tudású kutatók, tudósok, ha nem
dogmásították volna az Isten, szellemvilág és túlvilággal kapcsolatos elveiket,
ma már toronymagas eredményeik lehetnének. Számtalan titkát fejthették volna meg
az életnek és az egész emberiség valószinüleg ma nem itt tartana a lelki
fejlődésben.
Most nem a csökönyös, buta,
hanem a nagyon okos emberekről beszélek. Sokan közülük rájöttek a valóságra és
az élet sokrétű törvényszerűségeire. Egyesek vállalni is merik hitüket, de a
dogmásított irányelvek, mint a bilincsek fogják a társadalmat és a
legrafináltabb eszközöket is bevetik, hogy elhallgattassák, nevetségessé tegyék
vagy a figyelmet eltereljék róluk.
Fontos tudnunk, hogy
világunkban a szellem az elsődleges és lényeges létező, minden többi, így az
anyag is csak következmény. Minden anyagi részecskét a szellem tart életben, az
biztosítja számára az életet, életerőt. Minden anyagi megnyilvánulás a
metagalaxistól az atomig szellemi tevékenység eredménye és kövezkezménye. Amint
az anyag létét fenntartó szellemi erő visszavonul az anyag úgy tűnik el, mintha
sosem létezett volna.
A teremtés minden
dimenziószinten szellemi tevékenység eredménye és ugyancsak szellemi tevékenység
lesz a teremett világ lebontása is a szellemesítés által. Szóval a szellem az
elsődleges, az anyag pedig másodlagos jelentőségű a létezésben. Ebből
kövezkezik, hogy az anyagból soha nem keletkezhet semmi szellemi, kizárólag
átalakulhat más formákba, vagy a szellemesítés részben eltünteti, részben pedig
felhígítva egy magasabb dimenzióba emeli.
Minden olyan kutakodás, amely
az anyag elsődlegességét próbálja bizonyítani, erőltetett csökönyös és buta
hozzáállás, amely kötelezően csődbe vezet. Nagyon sok nagyon intelligens, de
lélekben fejletlen, gőgös és hiú lélek vállalja különböző módon a tudomány
szolgálatát. Sokan életútjuk vége felé katarzisként élik meg azt a keserű értést
és tudatot, hogy hiába küszködtek egy életen át, valójában semmire sem jutottak
vele, semmi lényeges eredményt nem tudnak felmutatni. Ez sokat segíthet a
túlvilágon a lélek megváltozásában. Legközelebb a helyes útat fogja járni és
képességeit valóban az emberiség javára fogja fordítani.
Összeállította: Biró
László
