2016. július 29., péntek

Az élet vize



Idén ismét „esik - nem esik” az idő járása, mivel gyorsul az Időnek járása. Egyszer volt, hol nem volt, inkább volt, mint nem volt most hétvégén családi körben Tatán - a „vizek városában” hol tündérek laknak - egy megmerítkezés, a tiszta minőségben, a tisztaság minőségében. Tiszta vízben merítkeztünk így is, úgy is. Kárpát-medencénk a vizek gyűjtő medencéje. Így is, úgy is.



Mi vagy te nekünk VÍZ? „Életet jelentő, életadó elem mely nélkül nincs ÉLET”.
Ki vagy te nekünk VÍZ? „Az, Aki egyedül Életet adhat. A víz hordozza szellemem lenyomatát, amelyet ti 888-ként ismeretek.”
Medencénk nem csak az esővíz cseppjeit, de Teremtőnk gyermekeinek „szellemi esőcseppecskéit” is magába gyűjti. De jajj!! A víz útjában akadályok vannak, ezért az nem képes mindig, mindenhol áramlani. Ahol nincs áramlás, mozgás ott pangás van. A pangó vizekben nem Élet, de Halál lakozik. Az Élet az mozgás, mert minden, ami mozog az Él, ami nem mozog abban tehát már nincs Élet. 




Merítkezés. Maga a cselekvés egy komoly benső tartalommal bíró, szimbolikus testbeszéd. Annak idején valamely folyó vizébe alámerítkezve azt jelezték: amiként testüket a víz, akként tisztítja meg lelküket az Isten ereje. Tehát a merítkezés során a merítkező már tudatosan vállalja a Krisztusi Tisztaság eszméjét, mint élete irányt adó elvét. 




Hétvégén egy kis csapat Tatán – meghallván a hívást – „megmerítkezett” a múltban, a közös múltunkban. Megjelenítettük, felszínre hoztuk az abban képződött főbb gátakat, lerakódásokat, melyek pontosan annyiban vannak meg az egyének többségében, mint az egyének összességét jelentő nagyobb „közös vízben”. Mindezeken túl a magunk módján mindent megtettünk oldásuk, tisztításuk érdekében is. Utóbbi hosszabb időt, és egy jóval tágabb körre kiterjedő közös munkálkodást igényel. 



A Kárpát-medencében idén sokfelé, sokat esik, vagyis „merítkezik”, tisztul a föld teste is. Vajon hányan értik, hányan követik példáját, a példánkat? Hányan képesek megszabadulni „pangó vizeiktől” melyeket a vizek útjába kerülő gátak hoznak létre. Hányan képesek megszabadulni mindentől mely megakadályozza őket abban, hogy „gyermekként” önfeledt boldogsággal elmerüljenek a Szeretet mindent betöltő, Életet adó vizében? 



Hányan képesek őszintén magukba nézni? Hányan képesek felszínre hozni a bennük lévő hamis eszmét, félelmet, kapzsiságot, gőgöt és még hosszan sorolhatnám mindazon létrontó minőségeket melyek zavarossá, szennyezetté teszik vizeinket, vizeiket? Most még mindezt szabadon megtehetjük, mert „Idén ismét „esik - nem esik” az idő járása, DE VIGYÁZZATOK, mert gyorsul ám az Időnek járása”…….
(Cseh András)


2016. július 6., szerda

Az Öreg táltos ébredése


Ébredek, ősforrás árján érkező
Hitek meséi által virradék
Regém csodálja minden létező
Szavim nyomán kiteljesül a kép
Erimben forr az itthagyott örök
Szavamban zeng az ok az új erő
Takarodjatok képtelen körök
Nevem a Jégtörő Halálverő

Nem tisztem múlandóról mesélni
Fogadalmam örökhöz kötve már
Forogjanak bárhogy e lét keréki
Hazám enyém szívem szeretve zár
S a titkot mit szeretet rejt s nem félsz
Ne bontsátok ne is feszegessétek
Hunyászkodj ördög és örülj, hogy élsz
Mert nékem ellenállni ősi vétek

Ti talárt hordó tudós méltóságok
Kik halált tanítatok gyermek észnek
Kékvérű bárók nemesek és grófok
Kiknek feje a hatalomtól részeg
Ti öltönyt hordó áruló bolondok
Kik örökséget árultok bután
Megszűnjetek akár a régi gondok
E világért vívott táltos tusán

Hívom születésem vérem jogán
A népmesékben búvó szép varázst
Parasztdalokba rejtett féltve óvott
Soha ki nem alvó forró parázst
Anyám szavát az igazszóló nyelvet
Előttem élt őseim száz hadát
Az indokot mit balga ember elvet
Hetvenhét táltos szabad csillagát

Honőr Hunort no meg Magőr Magyart
Az Égigérőfának szép virágit
Mindenkit aki énvelem kitart
Élet terének mind a hét irányit
Csaba királyfit s bátor seregét
A székelynép örökkön hű raját
Életvágy fogyhatatlan erejét
S végül az Öregistent önmagát

Kelnek múltunk fátylas távolában
Az őserők a létszülő imák
És egyesülnek népem ősokában
A Mindenek s gyémánt kemény igák

Nővér, testvér szavam szívedbe ég
Lángforró billog lelkeden ragyog
Új holnapot él az emberiség
S ki gyűlölködve szitkokat gagyog
Azt két markommal tépem szerteszét
Mert ember embert halálba nem űz
S ki félre érti eme hős mesét
Eméssze el üvöltő ősi tűz

Turuli vérnek hígult nemzedéki
Ti Csillagmagvú révedő csodák
Kiket e kor hazugsággal herélt ki
Ébredjetek ti lusta ostobák
A magyart nem rohadni szülte anyja
A test nem boncolandó porhüvely
A pénz szabály és nem a lét aranyja
S e mesém életadó anyatej


A vers szerzőjének nevét sajnos nem találtam meg. Ha valaki tudja, szóljon!