2014. október 29., szerda

A négyféle tudat




Sokan előszeretettel járnak olyan előadásokra, képzésekre, tréningekre, melyek a szellemi gyógyítás technikáiról, de végső soron a tudat befolyásolásáról szólnak.  Azt gondolják, hogy egy bizonyos technika elsajátítása által szert tesznek gyógyítói képességekre, ezért kemény összegeket is hajlandók fizetni. A technikák gyakran márkajellel védettek, ezért csak egy szűk, fizetőképes közönség élvezheti előnyeiket. Valóban előnyt, többletet adnak e technikák? Pénzre lehet-e váltani szellemi dolgokat? Vagy csak divatos ezo-spiri parasztvakításról van szó? Bizonyára működik a jól betanult technika, különben nem járnának el az emberek. 

De kell-e egyáltalán technika, amikor a SZERETET hatalma mindenek felett áll? 
Mert: SZERETET=ISTEN!

Álljon itt Cseh Turul András magvas összefoglalója.
(Ha nincs időd rá, vagy valami pillekönnyű lányregényre számítasz, inkább  el se kezdd az olvasást!)

Tudatos tudat: amely tulajdonképpen mi vagyunk, s amelyre ráhatásunk van.

Tudat alatti: ide kerül minden megélt élmény, azok környezetre gyakorolt hatása (pozitív-építő, negatív-romboló), megszerzett tudás, tapasztalás, információ, élmény stb. Ez a saját Akasha krónikánk. 

Tudat mögötti tartomány: itt várakoznak a megélésre váró - nevezzük ezt - energiáknak. Előző Teremtéseink közül azok, amelyek eltérnek az Örök Igazságtól, emiatt a változás, a változtatás az átminősítés, megtisztítás (kinek kedve szerint) Törvényének vannak alárendelve. A saját Akasha krónikánkban megőrzött Hibás elgondolásaink, negatív teremtéseink, azok visszahatásai, mindaz tehát, ami a SZERETET megélése általi átminősítésre, kijavításra vár. Ezek az életfilm meghatározott pontján, meghatározott helyzetében aktivizálódnak vagyis akkor jelennek meg a tudatos tudatban. Akkor kell, illetve lehet ezeket átminősíteni, ezáltal egyben tisztulni is. 

Tudat feletti tartomány: itt a felsőbbrendű Én-részünk tartózkodik, akivel a lélekszálon keresztül tartjuk a kapcsolatot. A törvény szerint az alsóbb rendű soha nem igazgathatja a felsőbb rendűt. (felsőbb rendű – mielőtt valaki félremagyarázza irgum-burgum - : magasabb tisztultsági fokú, tehát több szeretetet, bölcsességet, pozitív akaratot tartalmazó, még másként Istenhez közelebb álló rész). 

A tudatmezők közül nekünk egyedül a tudatos tudatra van teljes körű ráhatásunk, rálátásunk. A tudatos tudatra, amely a Teremtést végzi az Örök itt és Most pillanatában. Amíg valaki testet éltet addig Teremthet és Teremt is, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Ez törvény! A Teremtéseim által vagy könnyítem, vagy nehezítem a helyzetem.

Könnyítés: közelítek az Isteni Igazság felé, segítségével átminősítem az eddigi negatív teremtéseimet, ezáltal magasabb rezgésűvé válok.

Nehezítés: távolodom attól, a negatív teremtéseim által növelem a sűrűségemet, fajsúlyomat ezáltal alacsonyabb rezgésűvé válok, vagyis növelem a bajt! 

A tudat alattiban tehát a megtörtént események eredményei nyugszanak. Ami fekszik, az nyugszik, ami megtörtént azon már nem lehet változtatni!!!! Azt nem lehet átprogramozni!!!!! Bár sokan szeretnék hinni eme hamis illúziót, attól az még nem működik, mert Törvénytelen!!! Aki a megbánás, a kiengesztelés Isten által meghatározott útja helyett, az „átprogramozás” hamis, hazug, könnyűnek tetsző útját hirdeti, az az Ellentét malmára hajtja a vizet.
 
Az ilyen jobban tenné, ha sürgősen elgondolkodna a tanítói, előadói pályafutásán, mert „jajj annak, aki csak egyet is megront a kicsinyek közül”. Jajj annak, aki hamis útra, hamis illúziók közé vezeti őket. Kicsinyek alatt értvén a tudására szomjazó ébredezőket. Jajj annak, aki nem Isten felé, hanem Istentől elvezeti ezeket! Jól gondoljátok át, mire fordítjátok a rendelkezésre álló időtöket, mert ez bizony nem végtelen, de nagyon is véges lehetőség. Odaát már hiába a nagy szánom bánom, ott a Törvény érvényesül, míg itt testben a Kegyelem, és mindenek felett az Irgalom. 

Áldás!

2014. október 15., szerda

Körmendi Gitta: Igazgyöngy

Apró homokszemként kezdte el a létet,
mit sem tudva arról, mit hoz majd az élet.
Nem sodorta tova mély tengerek árja,
csendben beköltözött kagyló zárdájába.


Belülről csodálta a vizek világát,
hallgatta a mélység hangtalan imáját.
Eljutottak hozzá a halovány fények,
aztán mások jöttek. Hidegek, sötétek.


Örökkön hullámzott a tenger élete,
míg lényén átszűrte, mi is a lényege.
Mit fontosnak tartott magába fogadta,
mind, mi fölösleges, továbbúszni hagyta.


Észrevétlen jöttek és mentek az évek,
saját IGAZ-sága egyre jobban fénylett.
Mire felismerte önmagát ragyogva,
már nem hasonlított az egykori porra.


Titkáért nem kéne tengermélyre menni,
elég lenne csendben szívünkre figyelni.
Igazunkra lelnénk önmagunkba szállva,
ha nem lenne kagylónk oly szorosra zárva.

2014. október 13., hétfő

Élet és halál


Új-Mexikóban laktam, a Taos-tól északra található, magasabban fekvő sivatagos területen. Ha jól emlékszem, 1992-őt írtunk. Még mindig emlékszem a tiszta, kék égre, és még mindig a számban érzem a száraz, sivatagi levegőt, amint finoman és ritmusosan ki-be lélegeztem. Aznap reggel hosszabbra sikeredett a meditációm, mint általában, és ahogy szépen lassan visszatértem a testembe, valakinek a jelenlétét éreztem, közvetlenül magam előtt. Kinyitottam a szemem, édesanyám volt az.
Azelőtt soha sem láttam őt így, arany fényben csillogott. Amivel azt akarom mondani, hogy nem fizikai valóságában volt jelen. Igaz, hithû katolikus volt egész életében és soha nem hitt egyéb szellemi jelenségekben. Még az asztrális kivetülés fogalmát sem fogta fel. De ott volt előttem és egyenesen a szemembe nézett, amikor tudtam, hogy a fizikai teste Kaliforniában van. Elismerem, alig hittem el, hogy az én anyám ott van. Soha az életben nem láttam őt ezen a másik síkon tevékenykedni.
89 éves volt és finom, de biztos léptekkel naponta veszített az életenergiájából. Haldokolt.
Hónapokkal az új-mexikói eset előtt, a nővérem Nita mesélt el egy történetet nekem, anyával kapcsolatban. Egy nap, amikor meglátogatta anyánkat, nagyon fellelkesült állapotban találta őt, de nem volt hajladó beszámolni az okáról. Aztán végül Nitának sikerült kihúzni belőle az izgalom okát. Úgy tûnt, hogy anya rájött, hogyan léphet ki a testéből és repdeshet körben a házban, ami állítása szerint évek óta a legjobb móka, amiben része volt.
A nővérem 13-as fokozatú Rózsakeresztes volt, teljesen ismerős volt számára a fogalom és az ezzel kapcsolatos tapasztalások, de meg volt döbbenve, látván a 89 éves anyánkat amint épp felfedezi a tudatosság ezen területeit. Anyám elmondta Nita-nak, felfedezte, hogy simán át tud repülni a falakon egy másik helyiségbe, ahol apánk tartózkodott és megfigyelhette, amint valamivel foglalatoskodik. Elmondta, hogy még arra is képes, hogy testét hátrahagyva a hálószobában, kimegy a konyhába tv-t nézni. Anyám tudni akarta, hogy ez így rendjén van-e? Persze Nita egyszerûen elmondta neki az igazságot, hogy ez teljesen természetes.
Nita elmondta, hogy anya halála előtt még egyszer utoljára vissza akart menni Texasba, hogy megnézze a testvére sírját. A testvérem tisztában volt vele, hogy egy ekkora útra fizikailag képtelen, tehát így szólt hozzá, „Azt tudod, hogy ki is repülhetsz ebből a házból?” Erre anya: „Tényleg?” Erre soha nem gondolt. Elmondta anyának, hogy oda repül ahová csak akar, méghozzá könnyûszerrel. Ezért biztos vagyok benne, hogy el is ment a testvére sírjához. És hova máshova repült még el anyám: egyenest az új-mexikói házamba.
Amint kinyitottam a szemem és ott állt előttem éterikusan az édesanyám, láttam ahogy a testét elönti az öröm. Engem azonnal a boldogság és nagy biztonságérzet kerített hatalmába. A szavak csak úgy maguktól hagyták el a számat, amikor azt kérdeztem, „Anya, mit csinálsz itt?” Egyszerûen így szólt „Csak meglátogatlak. Mindig is szerettelek.”
Nem tudtam, hogy mit tegyek, így elkezdtem kérdéseket feltenni az otthonnal kapcsolatban. Nyilvánvalóan olyan téma volt, amit anya szeretett.
Mindenhova követett és életének a részleteiről mesélt, aztán elkezdett mindent elmesélni nekem. Arról, hogy apa is mennyire beteg volt, és hogy nem volt semmi öröm az életében, addig a pontig, amíg fel nem fedezte ezt a kis „repülős” trükköt.
Végül aztán kitért olyan napi eseményekre, amik akkor történtek, amikor még kicsi voltam, de kapcsolatban álltak a jelennel. A párbeszédek és megjegyzések szinte mindegyike rólunk, gyerekekről szólt, amikor régen még együtt lakott a család. A szüleimnek hat gyereke volt és anyám a teljes életét a családon belüli szeretetnek szentelte.
Hallgattam őt és csak ritkán tudtam egy-egy szót közbeszúrni, hallgattam ahogy úgy beszél az életről mint valami csodálatos dologról, ami csordultig van szeretettel, de az egészet a család vonatkozásában értette. Egyszer sem tett úgy említést valamiről mintha az téves vagy rossz lenne. Egyszerûen szerette az életet. Elkezdtem őt új fényben látni. Ráeszméltem, hogy milyen csodálatos lélek is ő valójában és még jobban kezdtem szeretni.
Aznap éjjel, amikor készülődtem lefeküdni, egyszerûen odaült az ágyam szélére és rám nézett, mintha csak védelmezne vagy óvna engem. Valahogy tetszett. Arra kért, hogy aludjak el és álmodjak szép álmokat.
A második és a harmadik nap úgy telt, mint az első. Anyám telebeszélte a fejemet, de mindezt a simogató szeretet és a törődés érzésével. A harmadik napon már kezdtem azt gondolni, hogy örökre velem marad, de azt mondta: „Nem, hamarosan indulok. Ne aggódj!”
Harmadnap éjszaka, olyan hajnali fél kettő körül hívott fel a nővérem, hogy anyánk egy órája halt meg. El kell, hogy ismerjem, nem voltam meglepve. Félig-meddig valami ilyesmire számítottam. Elfordultam a telefontól és ott állt anyám mosolyogva, még mindig velem volt. Ezt mondta: „Menj csak vissza és feküdj le, minden a legnagyobb rendben.” És hogy láttam is, valóban minden a legnagyobb rendben, visszamentem, lefeküdtem és mély álomba merültem. Másnap reggel, amikor felkeltem, anyám még mindig ott volt. Az izgatottsága azóta csak nőtt. Így szólt: „Fiam, van arról fogalmad, hogy milyen szép is a halál? Csodaszép, minden értelemben. Miért féltem én annyira tőle, amikor még éltem? Ez életem legkomolyabb megtapasztalása!”
Egy percbe is beletelt, hogy észrevegyem, mennyire megfiatalodott és erős, egészséges aura ragyogott körülötte. De nem mondtam neki semmit. Ahogy a fejemben futtattam végig ezeket a gondolatokat, így szólt: „Fiam, benned mindenki másnál jobban megbízom, nem gond ha itt maradok veled, amíg átesek ezen a megtapasztaláson?” Mondtam neki, hogy szeretem és hogy természetesen bármit megteszek érte. Elmagyaráztam neki, hogy van bizonyos tapasztalatom a halál folyamatával kapcsolatban és úgy tudom, hogy minden elhunyt személynek át kell esni a meghalás folyamatán itt a Földön, ami 4 napig tart. Ha ennél hosszabb ideig akarna maradni, utána már nem lenne képes továbblépni a magasabb világokba. Ebben az esetben itt kellene maradnia a Földön, mint szellem vagy kísértet, ami nem egy egészséges jövőkép. A szemembe nézett és ezt mondta: „Kedvesem, teljesen megbízok benned.”
Így nekiláttam, hogy felkészítsem őt az előtte álló kalandra. Tudtam, hogy olyan tiszta lélekről van szó, hogy minden kétség nélkül állíthattam, negatív karma nem terheli. Semmi, ahogy be is bizonyosodott. Nem hiszem, hogy valaha az élete során bárkit vagy bármit is megsértett volna. Nyomok nélkül járta az útját! Ez olyan valami volt, ami komoly inspirációval szolgált a saját életemre nézve.
Úgy tûnt, hogy a halálát követő napon, minden perccel egyre és egyre boldogabb lett. Ezenkívül pedig az, hogy egyre fiatalabb is lett. Az első nap végére úgy festett, mintha 45 éves lenne és az energiaszintje is ennek megfelelő volt. Nem mondtam semmit, mert soha sem volt ehhez hasonló megtapasztalásom, hogy valaki olyan távozott volna el, aki ilyen közel állt hozzám. Lehet, hogy ez így természetes.
A második nap reggelén azonban, már túlságosan is szembetûnő volt a változás, valóban megfiatalodott. Valamit mondanom kellett. Külseje és viselkedése alapján is olyan volt, mintha 30 éves lenne. Csodaszép volt, és csak úgy ragyogott az élet felett – vagy méginkább a halál felett – érzett izgatottsága miatt. Így szólt hozzám „Hogy tetszem neked ennyi évesen? Mit gondolsz, jól nézek ki?” Természetes, hogy ettől megnyílt a szívem és elmondtam neki, hogy mennyire csodálatos. De nem tudtam megállni, hogy ne kérdezősködjek a megtapasztalásával kapcsolatban. Elmondta, úgy döntött, hogy nem tetszik önmagának öregen és megfiatalította magát. Azonnal rá is vágta, „De jó, nem?” Nem volt okom arra gondolni, hogy miért is ne lenne ez jó, mondtam is neki, majd újra elmondtam, hogy milyen fantasztikusan néz ki.
A halálát követő harmadik napon, a magasabb világokról beszélgettünk, amiről szinte semmit sem tudott, kivéve azt, amit az egyház tanított. Ez a tudás pedig gyakorlatilag hasznavehetetlen, mert soha nem beszél a közvetlen megtapasztalásról, kivéve Jézussal kapcsolatban. A tibetieknek legalább ott van a Tibeti Halottaskönyv, a katolikusoknak semmi. Még az ősi egyiptomiaknak is megvolt a maguk Halottaskönyve, amely azt taglalta, mire számíthatunk a halál után és leírta a továbbhaladás legjobb útját. Anyám teljesen felkészületlen volt. Megtettem minden tőlem telhetőt.
A negyedik nap mondtam neki, hogy még aznap el kell hagynia a Földet. Néhányan akár 2,5 nap alatt átesnek a halál folyamatán, valakinek ehhez négy napra is szüksége van. Anyám kihasznált minden rendelkezésre álló időt.
Amikor felkeltem a negyedik nap reggelén, anyám az ágyam szélén üldögélt és nagyjából 12 éves korúnak tûnt. Emlékszem, hogy megrémültem. Tudtam, hogy anyám az, de akkor is furcsának hatott gyerekként látni őt. Mondtam neki, hogy „Mit csinálsz itt? Ez nevetséges!”
Erre azt felelte: „Egyetértek veled, ez a 12 éves korosztály túl fiatal.” Így aztán az következő 2-3 órában már nem fiatalodott tovább, hanem kezdett visszaöregedni. Körülbelül a 18 éves koránál állította meg a folyamatot. Így szólt anyám: „Nézz rám! Tökéletes. Ezt a koromat szeretem.”
Egyszerûen szép volt és szexi. Anyámra soha nem gondoltam így azelőtt. Úgy tûnt mintha az élete épp hogy csak elkezdődött volna. És a szó szoros értelmében így is volt. Tudtam, hogy éppen megszületőben van egy másik világba.
A negyedik nap hátralévő részében, anyám mindenhova követett, bárhová is mentem, de direkt otthon is maradtam és nem fogadtam vendégeket. Ez volt életem egyik legfontosabb momentuma és egyedül akartam maradni.
A testvérem hívott, hogy tudassa velem, anyánkat Kaliforniában éppen temetik. De mivel mindennap beszéltem Nita-val, tudta, hogy anya nálam van és teljesen megértette, hogy miért nem megyek el a temetésére. Nem hagyhattam ott anyámat, hogy elmenjek a temetésére, butaság lett volna. Anyámnak abban a pillanatban éppen ott volt rám szüksége.
Az utolsó nap anyám olyan döntést hozott, ami teljesen váratlanul ért. Azt mondta, hogy vissza akar menni, hogy még utoljára lássa apát. Azt mondta, hogy megpróbálja meggyőzni őt, hogy tartson vele. Aztán eltûnt, akkor először a hét folyamán. Egyedül maradtam.
Két órával később újra megjelent, apával az oldalán. Anyám fiatalos volt, hihetetlenül jól nézett ki, kicsattant az életenergiától, de apa öreg volt, fáradt és tele félelemmel. Ô is látott engem, de számára ez egy rendkívüli új tapasztalás volt. Annyira félt, hogy alig tudott megszólalni.
Anyám gyorsan beszélt, tele izgalommal, azt magyarázta apának, hogy a halál szép élmény és nem kell tőle félni. Anyám annyira akarta, hogy apa kövesse. De apa egyre ijedtebb lett, olyannyira, hogy még anyának sem tudott válaszolni. Végül így szólt: „Elnézést, de én ebből egy szót sem értek és most haza kell mennem. Szeretlek, de mennem kell.” És ezzel eltûnt. Anyámon most előszőr látszottak a bánat jelei, mióta nálam tartózkodott ebben az állapotában. De hamar váltott és visszatért a lelkesedése. Ezt mondta: „Egyszerûen, ez nem a megfelelő idő számára.” Ahogy be is bizonyosodott, mert apa még ezután két évig élt. De nyilvánvaló volt, hogy az egyetlen dolog ami életben tartotta, nem volt más, mint a halál miatt érzett félelme. Soha nem léptem olyan fajta kapcsolatra apával, mint ahogy az anyával történt. Ô csak egyszerûen elment.
Kb. egy órával azután, hogy apa meglátogatott azon a bizonyos negyedik napon, Nita hívott fel azzal a hírrel, hogy apa szélütéssel korházba került. Igazolást nyert a tény, hogy abban az időben amikor anyával nálam járt, apám eszméletlenül feküdt. Furcsa is volt számomra, hogy hogyan sikerült anyának rávennie apát, hogy eljöjjön.
Az utolsó nap éjjelén anyámmal felkészültünk az új világba vezető útja utolsó szakaszára. Kint korom sötét volt, még a Hold sem világított, a szoba, ahol mindketten tartózkodtunk csak egyetlen gyertyával volt megvilágítva.
Csináltam egy kis oltárt az ágyam mellett, gyertyát helyeztem el rajta és egymással szemben ültünk. Becsuktam a szemem és a belső szememmel láttam az anyámat. Fölöttünk az éjszakai égbolt terült el és a csillagok csak úgy táncoltak odafent. Az ûr még soha sem tûnt ilyen mélységesnek. Csendben mindketten az eget kémleltük.
Egy adott pillanatban ránéztem anyára, mert éreztem hogy itt az idő és megkérdeztem, hogy készen áll-e? Bólintott és úgy nézett rám, mint egy várakozásokkal teli kis iskoláslány. Felém nyúlt és megfogta a kezem.
Mindketten felnéztünk az égre még egyszer, és közvetlenül a fejünk felett megjelent egy fényesen ragyogó csillag, ami nagyon különbözött mindentől körülötte. Nagyon fényes volt, hideg kék színe pedig egészen a szívünkig elért. Tudtam, hogy ez az. Szóltam anyának, hogy erre a csillagra összpontosítson.
Kb. 5 perc elteltével anya aurája kezdett megváltozni és ibolya színe kezdett átmenni erős fehér színbe, arany szegéllyel. Éreztem, hogy azonnal meg fog történni. Megfordult, rám nézett és így szólt: „Most mennem kell, de vissza fogok térni, amikor idősebb leszel. Ne felejts el! Szeretlek.” Ezekkel a szavakkal megfordult, az ég felé nézve arra a bizonyos csillagra összpontosított. És elkezdett felemelkedni a Földről.
Késztetést éreztem arra, hogy vele tartsak és együt emelkedtünk felfelé, hátrahag
yva a bolygót. De csak néhány másodpercig tartottam vele, mert hirtelen nagy sebességgel kilőtt és mint „hazafelé” tartó üstökös, elszáguldott mellőlem. Aztán egy vakító, fehér fényû villanás töltötte be a látóteremet. Csak egy-két másodpercig tartott, aztán minden elsötétült és egyedül maradtam.
Ahogy ott ültem egyedül a sötét szobában, elkezdett pörögni az agyam. Miért van olyan sötét? Kinyitottam a szemem és a teljesen sötét szobában találtam magam. Felkapcsoltam a villanyt, rájöttem, hogy abban a pillanatban ahogy anya felemelkedett, a szobában lévő gyertya is kialudt. Ez úgy mûködik, hogy amikor a gyertyaviasz fogytán van, akkor egy kis időre még fényesebben, nagyobb lánggal ég, majd kialszik. Ez volt a 3 dimenziós magyarázata annak a felvillanó fehér fénynek és az azt követő sötétségnek. Annyira jó volt az időzítés.
Mindig is szerettem anyámat, de halálában még közelebb kerültünk egymáshoz. Hiszek neki amikor azt mondja, hogy vissza fog térni, amikor idősebb leszek. Várom a pillanatot és tudom, hogy addig is a megfelelő helyen van. Teljesen nyilvánvaló, olyan hogy halál, nem létezik, csak egyfajta folyamatos emelkedés magasabb és magasabb világokba, majd Hazatérés Istenhez. Az élet és a halál is csodálatos, és egy teljes ciklus részét képezik." (Drunvalo Melchizedek)

2014. október 6., hétfő

Az igazi kincs

Kissé gyerekes versem ma született, de egy korábban sokszor visszatérő álmomon alapszik.

Sziklát ugrok, lápon járok
Barlangokba’ avaron hálok.
Elaltatnak tündérlányok:
Faodú mélyén kincset találok!
Aranyat-ezüstöt,
gyöngyöt-gyémántot…


***
 

Tündér-adta, húnyó parázs!
Álomszőtte csalfa varázs!
hová tűntél, gyöngy-gyémántom?
Aranyam-ezüstöm!
Mért múlt el örömöm?
Add vissza örököm!


Jő egy angyal, s megvigasztal
két szárnyával jól betakar
Könnyeimet leitatja
Fáradt szívem nyugtatgatja.


-Csalfa álom a földi kincs
Hogyha meghalsz, többé nincs!
Gyöngy és gyémánt csak kísértés,
arany-ezüst szemfényvesztés.


Igazi kincs szíved lángja
Mosolyodnak fénysugára
Lelkednek szép selyemszála
Szellemednek koronája!
Mindezt a Teremtőnk adta
örökbe és ajándékba!


2014.10.06. 12:21

2014. október 4., szombat

Várakozáson...és SZERre hívó szó

Várakozáson…

Várakozáson tárul a vágy, 
vágyakozáson tárul a szív, 
gyönyörű tollán, 
suhogó szárnyán 
száll tova már…

Szelíd szóval szólal az ősz, 
levelek színe, 
sugaras Napja, 
ködbe vesző 
árny-tünemény…

Csillagfészek, rajt’ ül a Hold, 
gömbölyödő, 
lágy eredő, 
udvara áldott 
fénykarika…

Kalemandra 2014.10.04. 18:05 


SZERre hívó szó

HÍVÓ SZÓ VISSZHANGZIK LELKÜNKBEN, 
EGYSZERRE DOBBANVA SZÍVÜNKBEN, 
EGYSZERRE LÁNGOLVA SZELLEMBEN, 
CSILLAGOT GYÚJTVA A SZEMÜNKBEN.

DOB SZAVA VISSZHANGZIK TESTÜNKBEN, 
DAL SZAVA ÁRAMLIK LÉNYÜNKBEN, 
SZERETET ÁRAMLIK KÖRÜNKBEN, 
EGYÜVÉ FORRASZT AZ ÖRÖMBEN!

JERTEK HÁT TESTVÉREK SZERT ÜLNI, 
 ISTENI TŰZ ÁLTAL RÉVÜLNI, 
 ANGYALOK SZÁRNYÁVAL REPÜLNI, 
 SZIVÁRVÁNY SZÍNÉBEN RAGYOGNI!

Kalemandra, 2014.10.04.14:30.

Egy kis humor - kvantumkocsmai témák, a választások előtt


Yan mester az egyik asztalnál
Valahol egy közeli Galaxisban
Oriontól kissé keletre az első kvantumkocsmánál...
A Nagykutya nem harap a Frekvenciakorlát zártosztályán
szerelemcsütörtökön:

Szóval NépSavazás lesz!!! (volt :) 

Induló pártok:
Ózonlyukfoltozók és kicsi zöld NanoNunák
Mindnekinek szabad ambróziát engedő bolygótömörülés,
Az Armageddonomat nemeresztem pistabácsi Neurófront,
Francba Karmáddal Démonkrácia
Elengedés a mentálhigéniámban Kirajzás
Hogyan tarsd az Annunakid szobatisztán szinglipárt
A 123-as körzet és Yoh-chi friends and blues band
Ikerlángvágók a kozmikus télben
Eltörött Merkabádat megreperálók
Kvantum-mantra a köd kiegyenesítéséért
A Rézangyalát a dimenzióváltásban
Éljen a FényGulyás Korszak Mozgalom
InterNácik kiméljenek !
 .....
A másik asztalnál tiltott pletykálkodás folyik , de megmagyarázzuk , hogy tényfeltárás:

"Pestabácsi kiszabadult a gyökkettő dimenzióból és magába integrálta Marinénét....na mi lecc mostan?
 Marinéne erre visszaintegrálta Pestabácsít és azonnal továbbképzést hirdettek a meghatottságtól szemüket törölgető fénymunkanélkülieknek.....
 a paradicsom kertjét pedig entit ássák....a megvetésnek vége...nosza a magvetés indul....a végső mosoly kitavaszít és a világvége világelejébe  fordul....
 Na megint kezdhetjük előlről, vagy hátulról, vagy a béközépről...

(Forrás: espavo.hu)