Öröm-dal

Terülj Bőség-asztalom!
Szívemet is szétosztom!
Virulj-simulj, szép arcom!
Ifjúságot választom!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Járd a táncot, két lábom!
Izmom sose fáradjon!
Repülj velem angyalom!
Karjaimat széttárom!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Örök élet tengere,
Vitorlánknak jó szele,
Napunk éltető tüze,
Földanyánknak szép öle!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Égi Atyánk áldása:
Élet-titkok tudása!
Boldogasszony áldása:
Lelkünk szabadulása!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

(2023.07.22-2024.09.07)

Légy hangszer Isten kezében!

Légy hangszer Isten kezében! 

Légy reménysugár a reménytelenségben! 

Légy őszinteség a hazugság világában; 

s a tudás fája az elkorhadt ágban! 

S bár az ember nem lehet mindig tökéletes, 

de ha a szív jó és a lélek rendben, 

EMBER maradsz az embertelenségben! 

(Virág Zsuzsanna)

Ki vagy ok? Egy marék sár vagyok, - szeretetre éhes 

Lelket befogadó – erősödni képes 

A lélek Én vagyok – irányítom testem 

Fény vagyok a fényben – este is elesetlen 

Ügynök vagyok, kit Magam küldtem a magam javulására 

Küldött vagyok, kit Mi küldtünk a világ tisztulására

Azért vagy OK, mert Ő küldött mindannyiunk Áldására! 

(Tátrai Tamás, 2016.aug.12.)

Az Öreg táltos ébredése

Ébredek, ősforrás árján érkező

Hitek meséi által virradék

Regém csodálja minden létező

Szavim nyomán kiteljesül a kép

Erimben forr az itthagyott örök

Szavamban zeng az ok az új erő

Takarodjatok képtelen körök

Nevem a Jégtörő Halálverő

Nem tisztem múlandóról mesélni

Fogadalmam örökhöz kötve már

Forogjanak bárhogy e lét keréki

Hazám enyém szívem szeretve zár

S a titkot mit szeretet rejt s nem félsz

Ne bontsátok ne is feszegessétek

Hunyászkodj ördög és örülj, hogy élsz

Mert nékem ellenállni ősi vétek

Ti talárt hordó tudós méltóságok

Kik halált tanítatok gyermek észnek

Kékvérű bárók nemesek és grófok

Kiknek feje a hatalomtól részeg

Ti öltönyt hordó áruló bolondok

Kik örökséget árultok bután

Megszűnjetek akár a régi gondok

E világért vívott táltos tusán

Hívom születésem vérem jogán

A népmesékben búvó szép varázst

Parasztdalokba rejtett féltve óvott

Soha ki nem alvó forró parázst

Anyám szavát az igazszóló nyelvet

Előttem élt őseim száz hadát

Az indokot mit balga ember elvet

Hetvenhét táltos szabad csillagát

Honőr Hunort no meg Magőr Magyart

Az Égigérőfának szép virágit

Mindenkit aki énvelem kitart

Élet terének mind a hét irányit

Csaba királyfit s bátor seregét

A székelynép örökkön hű raját

Életvágy fogyhatatlan erejét

S végül az Öregistent önmagát

Kelnek múltunk fátylas távolában

Az őserők a létszülő imák

És egyesülnek népem ősokában

A Mindenek s gyémánt kemény igák

Nővér, testvér szavam szívedbe ég

Lángforró billog lelkeden ragyog

Új holnapot él az emberiség

S ki gyűlölködve szitkokat gagyog

Azt két markommal tépem szerteszét

Mert ember embert halálba nem űz

S ki félre érti eme hős mesét

Eméssze el üvöltő ősi tűz

Turuli vérnek hígult nemzedéki

Ti Csillagmagvú révedő csodák

Kiket e kor hazugsággal herélt ki

Ébredjetek ti lusta ostobák

A magyart nem rohadni szülte anyja

A test nem boncolandó porhüvely

A pénz szabály és nem a lét aranyja

S e mesém életadó anyatej

A vers szerzőjének nevét sajnos nem találtam meg. Ha valaki tudja, szóljon!

Csillaggyermek

Csillaggyermek vagyok, 
Erőket tudok (hozok). 
Szépség, jóság, szeretet 
Táplálja az életet. 
Szépség, jóság, szerelem 
Virágzik a kertemen. 

Csillagösvényen jöttem én, 
A szerelmet hoztam én. 
Fogadjad hát szívedbe, 
Szerelmetes lelkedbe. 
ÁLDÓ erő hatalom, 
Áldó erőm átadom. 

Csillagréten születtem, 
Csillagréten szerettem. 
Sólyom szárnyán ide szálltam, 
Hozzád íme eltaláltam. 
Csillag lelkem ide vágyott, 
Áldott erő hozzád ránt most. 

Csillagbölcső ragyog-ragyog, 
Tudjátok, hogy csillag vagyok. 
Selyem fényem ölel körbe, 
Bejut szíved közepébe, 
Lelked leges legmélyére. 
Tisztító fényt küldöm-küldöm, 

Lelked végre megörüljön, 
S tiszta lényed üdvözüljön. 
Szeretetem fénye árad, 
S már világokat áthat. 
Csillagfényem ragyog-ragyog, 
Spirálgalaxisként hatok-hatok. 

Szórom fényem körbe-körbe, 
Szíved kellős közepébe. 
Tudom már, hogy hatok,- HATOK! 
Belső fényem reád ragyog, 
Csillagszemű leány vagyok. 

Baginé Antal Tünde 2016. 01. 02. 00.39

Ábrányi Emil: Mi a haza?

A tékozló fiú története - egy magyar versben.

Egy élénk fiúcska, a kiben a lelket
Isten már növeszti; a ki már figyelget,
És kezd számot adni arról, a mit érez,
szólott apjához, édes szülejéhez:
“Kedves apám, lelkem, valamit nem értek;
Ha ti a hazáról, ti nagyok, beszéltek,
Szemetek – jól láttam – majd könnyekben ázik,
Majd kigyúlad, lángol, tüzesen szikrázik.
Kedves apám, töröm a fejemet régen
Mi hát az a haza? Magyarázd meg nékem.”
“A haza: ez a föld, hol világra jöttünk,
A haza: ez az ég, mely ragyog fölöttünk -”
“De hiszen az ég nagy s mindenütt egyforma!”
“A haza: e tájék, kéklő hegyek orma,
Minden, a mi itt van és szívünknek drága,
Levegője, napja, vize, rónasága,
A virág a réten, a madár az ágon -”
“De hiszen van szebb is e kerek világon!
Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk,
Mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk.
Van madár mindenhol, mely magasba lebben,
Úszdogál mindenhol kis hal a vizekben,
Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség -”
“Több a haza ennél: nagyság és dicsőség,
Öröm és gyász együtt! Nyomorulttá válik,
A kitől elvették s megsínyli halálig.
Nappal nincs nyugalma és éjszaka rémek
Veszik el az álmát! -”
“Én nem sínyleném meg!
Mindenütt, van játék, mindenütt van lepke!”
“A haza, fiacskám, szívünk legszentebbje,
Oltár, mely előtt csak fejlehajtva. Térden
Áldozik az ember!”
“Jó atyám, nem értem!
Magyarázd meg jobban!”
“Hallgass ide gyermek!
Apuka mesét mond… Hallgasd s jól figyeld meg!”
Egyszer volt… régen volt… Üldözőbe vették
És addig bántották, addig sértegették,
Míg átokkal ajkán elhagyta hazáját.
Esküvel fogadta: Magyarország táját
Többé sohse látja, nem kivánja látni,
Ezután idegen Istent fog imádni,
A magyart gyűlölni és utálni fogja,
Ha keresztre húznák, nézné mosolyogva,
Hallgatná gyönyörrel zokogását, jajját!
Szólt és ment haraggal s ádáz gúnykaczajját
Gőgös üldözőknek vitte a fülében.
*********
Az idő homokja pergett lassan, szépen.
Költöző madárka, mely vágyát követve,
Tízszer is, húszszor is útját arra vette,
Hova fecske, gólya híven visszajárnak
Nyíló kikeletkor: a magyar határnak.
Pergett az időnek halk homokja szépen,
És az, a ki látta lobogó dühében
A haragos embert ezelőtt sok évvel:
Most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel.
Grófokkal komázik és hajlong a lába
Idegen királynak fényes udvarába’.
A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,
Hogy sürögve járnak körülötte szobák.
Tündöklik a napfény aranyos ruhában,
Serleg a kezében és mosoly a száján.
Herczegek, bárók közt oldódik a nyelve.
Ime most is ott űl s poharat emelve
Szól a társasághoz harsányan, kevélyen:
- “Bor, paripa, mámor, kártya, koczka éljen!
Éljen a szerencse és a szivtelenség,
Hogy a koldus erkölcs czondráit nevessék
S hatalomban, kincsben járjanak bokáig!
Éljen az okosság és éljen sokáig
Minden a világon… csak a haza veszszen!” –
Mikor ezt kimondja sáppad, összerezzen,
Szemei forognak, kábult agya szédül,
S mintha el akarna válni az eszétűl,
Fölkaczag, kikelve rettentőn magából,
Azután a könnye omlik mint a zápor.
Mint a tüzes villám, úgy csap a szivébe
A lenézett, gúnyolt távol haza népe,
S örült szerelemre gyúlad meg iránta,
A kit úgy gyűlölt, hogy pusztulásnak szánta!
Ittas czimborái lassan szétoszolnak,
Dünnyögik magukban: Majd jobban lesz holnap!
És ő maga, rémült inasokkal szemben,
Ott zokog sokáig az üres teremben.
És másnap a szolgák, kik parancsát lesték,
A hatalmas embert hasztalan keresték.
Átkutattak várost, kapukat elállták,
De hiába minden… többé nem találták.
*********
Hova ment? Nem sejtik! Csak az Isten tudja,
Hogy a bujdosónak merre visz az utja;
Csak az Isten látja, mi van a szívében,
Mi az, a mi hajtja napfényben, sötétben,
Mi az, a mi hajtja, hogy menjen előre
Zúgó fergetegben és dőljön a kőre,
Ha tovább nem bírja s meg kell hogy pihenjen.
Mi az, a mi hajtja, hogy csak menjen, menjen,
S ne legyen előtte se folyó se árok,
Míg nincsen a czélnál, mely után sovárog.
Ott halad a vándor… vérnyomot hagy lába,
Sár, hó-víz betódul tépett sarujába,
Elkopott mezének nincs már semmi éke,
De szivében több lesz, mindig több a béke,
A mint közelebb jön a magyar határhoz,
Kikelet van ujra. Daru, fecske szálldos
Kurrogva, csevegve a tavaszi égen.
Hamarabb ott lesznek ama szép vidéken,
Mint ő, a ki fáradt! Hogy irigyli őket,
A sugárzó légben vígan lebegőket!
Egy pár jámbor ember, kis tanyák parasztja,
A szegény bolyongót szívesen marasztja,
Pihen is a kunyhók, nyájas belsejében,
És az apróságot tanítgatja szépen
- Rejtélyes mosolylyal húzva őket félre –
Isten neve mellett a haza nevére!
De fölriad aztán, mert nyugtot nem adhat
Idegen föld néki, – mert itt nem maradhat.
Végső erejével tolja, magát, tolja,
Elcsigázott testét már alig vonszolja.
Néha le-leroskad; ekkor összeretten
És fölnéz az égre szomorún, ijedten,
S kérleli az Istent nagy szótlan keserve:
Még szüksége van rá, még ne hagyja cserbe!
Ah! azok a bérczek! Mintha látta volna!
Ah! az a kis erdő! Mintha rá hajolna,
Oly közel van hozzá…! És ott az a vár-rom!
Porba hullt a vándor a magyar határon.
Úgy van! Ez a föld az! Ez az ő hazája!
Odaroskadt hozzá hidegűlő szája,
Mozdulatlan karja a rögöt ölelte,
És egy hosszu csókban elröpült a lelke.
Visszajött meghalni ahhoz, kit imádott!
*********
Sírsz fiacskám ? Jól van! `Ez` a haza, látod!

Uram tégy engem békéd eszközévé

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,

hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol árnyék, oda fényt,
ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzem vigasztalni,
minthogy vigaszra várjak,
inkább én törekedjem megértésre,
mint hogy megértést óhajtsak,
inkább én szeressek,
minthogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat feladva - találjuk meg magunkat
ha megbocsátunk - akkor nyerünk bocsánatot;
és ha meghalunk - azzal ébredünk az örök életre.
Így van.

Imádkozom egy szebb világért...

Imádkozom egy szebb világért,
amit a gondolat teremt.
A fénylő Napom sugaráért,
fénye járja be lelkemet.
Imádkozom te érted, s értem,
legyen itt végre szebb világ!
Váljak jobbá, mint eddig éltem!
Ezért mondok egy szép imát.

Tengernyi ember él e földön,
s élhetnénk mind, mind boldogan.
Ne legyen létünk puszta börtön,
szabaddá váljunk oly sokan.
Mit is jelent szabaddá lenni?
Ne tartson féken félelem!
Akarjunk újra naggyá lenni,
lépj be a fénybe én velem!

Imádkozom. Nem harcba hívlak!
Jövőnk másképp is élhető.
A virágok könnyedén nyílnak,
figyeld meg, s lám megérthető.
Nincs helye itt erőlködésnek,
felejtsd hát minden gondodat!
Örülj tavasznak, ébredésnek,
s váltsd most valóra álmodat.

Tiéd a gondolat hatalma,
ha uralod, csak jót teremt.
Lehúz a gyengék aggodalma,
emeld hát fel tekinteted!
Nem elég csak a jóra vágyni,
tudnod kell azt, hogy létezik.
Lélekben kell világot látni,
lelked a szépre éhezik.

Szeretet magját szórd a szélbe,
szívek “földjébe” vesd csak el!
Mosolyt önts éltető vízébe,
s öröm legyen, mikor kikel!
Arcon mosoly, a szívben béke,
– legyen zászlónk és címerünk!
Testünk és lelkünk egészsége,
váljon teljessé így velünk!

Imádkozom az Istenemhez,
és hozzád is, mert benned él!
Imádkozz, ezzel jót teremthetsz,
hogy mától boldogabb legyél.
Mosolyt vigyél a csüggedőknek,
gyógyíts meg fájó lelkeket!
S ha téged is imába szőnek,
együtt örülök majd veled.

Aranyosi Ervin

Hogy mi vagyok...?

Előzetesként: Ezt a verset NEM én írtam, s NEM én vagyok. De nagyon sokakra igaz!

Magam mögött jövőt hagyok.
Folyton folyvást más-más utakat járok,
mert sorsom útján lépdelek.
Ezer arc és ezer lélek.
Ezer teremtmény, mit az emberek ismernek.
Olyanok, akikre gondolni sem mernek.
Olyanok, akiktől rettegnek.
Gyűlöletek, a szerelmek. Tiszta érzés, meg a mocsok.
Halkan gyógymódot suttogok.
Olykor csak halált morgok.
Sosem mozdulok. Örökké mocorgok.
Védtelen gyönge testem,
hatalmas, elpusztíthatatlan lelkem.
Lassan rozsdásodó küllem,
kiismerhetetlen jellem.
Anyag. Valóság. Szellem.
Legapróbb féreg vagyok. Egy méreg.
Hatalmas Isten, kit ember nem ért meg.
Van akinek fekete szurok vagyok.
Van kinek kezében drágakő ragyog.
Energia. Életek. Élet.
A végtelen egy apró pontja.
Egy apró pontba zárt végtelen.
Semmi vagyok. A mindenség.
Egy bestia vagyok.
Mardosó visszhangja a romlottnak.
 Esély, remény, békesség,
 mit tündérekbe oltottak.
A tökéletes vagyok, mit megrontottak.
A romlott, kit tiszta Istenek pártolnak.
A legvallásosabb hitetlen vagyok.
Mindent ellepő sötétség közepén
egy apró szentjánosbogár ragyog.
Tehetetlen hatalom. Embertelen irgalom.
Hiúság, ami alázatos. Pusztító ajándék.
Csodálatos. 

Forrás: Tantin Művek

Körmendi Gitta: Igazgyöngy

Apró homokszemként kezdte el a létet,
mit sem tudva arról, mit hoz majd az élet.
Nem sodorta tova mély tengerek árja,
csendben beköltözött kagyló zárdájába.

Belülről csodálta a vizek világát,
hallgatta a mélység hangtalan imáját.
Eljutottak hozzá a halovány fények,
aztán mások jöttek. Hidegek, sötétek.

Örökkön hullámzott a tenger élete,
míg lényén átszűrte, mi is a lényege.
Mit fontosnak tartott magába fogadta,
mind, mi fölösleges, továbbúszni hagyta.

Észrevétlen jöttek és mentek az évek,
saját IGAZ-sága egyre jobban fénylett.
Mire felismerte önmagát ragyogva,
már nem hasonlított az egykori porra.

Titkáért nem kéne tengermélyre menni,
elég lenne csendben szívünkre figyelni.
Igazunkra lelnénk önmagunkba szállva,
ha nem lenne kagylónk oly szorosra zárva.

Várakozáson...és SZERre hívó szó

Várakozáson…


Várakozáson tárul a vágy, 
vágyakozáson tárul a szív, 
gyönyörű tollán, 
suhogó szárnyán 
száll tova már…

Szelíd szóval szólal az ősz, 
levelek színe, 
sugaras Napja, 
ködbe vesző 
árny-tünemény…

Csillagfészek, rajt’ ül a Hold, 
gömbölyödő, 
lágy eredő, 
udvara áldott 
fénykarika…

Kalemandra 2014.10.04. 18:05 


SZERre hívó szó

HÍVÓ SZÓ VISSZHANGZIK LELKÜNKBEN, 
EGYSZERRE DOBBANVA SZÍVÜNKBEN, 
EGYSZERRE LÁNGOLVA SZELLEMBEN, 
CSILLAGOT GYÚJTVA A SZEMÜNKBEN.

DOB SZAVA VISSZHANGZIK TESTÜNKBEN, 
DAL SZAVA ÁRAMLIK LÉNYÜNKBEN, 
SZERETET ÁRAMLIK KÖRÜNKBEN, 
EGYÜVÉ FORRASZT AZ ÖRÖMBEN!

JERTEK HÁT TESTVÉREK SZERT ÜLNI, 
 ISTENI TŰZ ÁLTAL RÉVÜLNI, 
 ANGYALOK SZÁRNYÁVAL REPÜLNI, 
 SZIVÁRVÁNY SZÍNÉBEN RAGYOGNI!

Kalemandra, 2014.10.04.14:30.

Által lépek...

Által lépek
Által szökök
Fényes úton
üdvözülök.

Magos létra
Égteteje
Tejút színe
Égnek vize.

Által lépek
Által szökök
Nyíló égben
Virág leszök.

Virág leszök
Fennen nyílok
Arany Napban
Szárnyat bontok.

Magos létra
Égteteje
Tejút színe
Égnek vize.

Áldás rajtam
Rontás nem fog
Égben Fényben
Atyám Ragyog.

Által lépek
Által szökök
Fényes úton
üdvözülök.

Áldás!

Petrovics Rita Lenóka

Két madár

Messzi réten, bíbor réten,
túl az időn, túl a téren,
ringó füvek sűrűjében
két madár a bíbor réten.

Messzi térben, bíbor térben,
ringó füvek sűrűjében
zengő idő szűrőjében,
zengő idő vesztőjében.

Jobbról büszke sólyom reppen,
balról büszke páva rebben,
messzi réten, bíbor réten,
izzó tűzben, aranyfényben.

Büszke sólyom, messzi térben,
büszke páva, bíbor térben,
villámoknak metszetében,
világoknak szegletében.

Sólyom szárnya sötét ében,
páva tolla smaragdfényben,
Nap villan sólyom csőrében
Hold csillan páva szemében.

Messzi réten, bíbor réten
lélekhangok felzokognak,
messzi vérben, bíbor vérben
titkos utakról susognak.

Lépdelnek tüzes ösvényen
ringó füvek sűrűjében
arra lépnek mind a ketten,
összecsapnak, szívük retten.

Messzi térben, bíbor térben
végtelenben megfeszülnek,
teljességben gyönyörködnek,
kegyelemben éledeznek.

Szívük fájón összerezzen,
szemük parázs, szívük parázs,
gyönyörködnek gyötrelemben,
kínlódnak sajgó gyönyörben.

Büszke sólyom, büszke páva
kegyelemben felélednek,
teljességtől fellobognak,
szerelemtől ittasulnak. 

Messzi réten, bíbor réten,
jobbról büszke sólyom reppen
balról büszke páva rebben
izzó tűzben, aranyfényben.

Messzi, bíbor végtelenben,
túl az időn, túl a téren,
szívük fájón összerezzen,
halhatatlan szerelemben.

(Bombicz Mónika)

Wass Albert: Magyar Miatyánk

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Tarts meg minket szeretetben,
Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
Akkor se, ha méltatlanul szólunk.
Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,
Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.
Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,
Rég fizetett érte, magyar népünk.

Szenteltessék meg a Te neved,
A bölcsőinktől a sírunkig Teveled
Igaz magyar hitben megmaradjunk,
Magyar voltunk mellett hitet valljunk,
Ne foghasson rajtunk, mi idegen,
Áruló közöttünk sohase legyen.
Hű gyermekként kövessünk Téged,
És örökké áldjuk Szent Nevedet.

Jöjjön el a Te országod,
Legyen velünk atyai jóságod,
Minden magyar szerte e világban,
Térdre hulljon hálaadó imában!
Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,
Kopogtató testvért ki ne zárjuk.
Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,
Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.

Legyen meg a Te akaratod,
Harangok hirdessék diadalod,
Jóság lakjék magyar szíveinkben,
Örömöd teljék gyermekeinkben.
Add, közülünk egy is el ne vesszen,
Minden útjuk Tehozzád vezessen.
Magyar honban, idegen világban,
Tartsd meg őket örök magyarságban.

Add meg a mindennapi kenyerünket.
Lágy eső öntözze földjeinket,
Éltető Nap arany napsugára
Áldást hozzon a magyar hazára!
Szőlőt roskadjon minden hegyhát,
Virág nyíljék, merre csak szem lát.
Legyen bőség halakban, vadakban,
Gyermekáldás a magyar falvakban.

Bocsásd meg a bűneinket,
Kínzó súlyuk régen gyötör minket,
Szent Orcádat fordítsd felénk végre,
Engeszteljen népünk szenvedése.
Tisza táján nagy hontalanságban,
Fényes Erdélyben és Vajdaságban.
Simogasd meg fájdalmas orcánkat,
Őrizd, védjed magyar hazánkat.

Ne hagyj minket a kísértésben,
Zárj bennünket jóságos Szívedbe,
Adjál nékünk édes békességet,
Barátunknak minden nemzetséget.
Add, hogy minden népek világában
Gyarapodjunk javakban és számban.
Magyarságban legyünk bátrak, hűek,
Bajban sohse legyünk kishitűek.

Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,
Mindenható hatalmas istenség,
Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,
Lássad, milyen nagy szükségben vagyunk,
Széttépett honunkban népünk zokog,
Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.
Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,
Óh, add vissza nagy magyar hazánkat! Ámen.

Szabad lélek...

Szabad lélek,
szabad madár,
előtted már
nincsen határ.
Magasan szállj,
repülj, repülj,
rabságodtól
messze kerülj!
Szárnyalj büszkén
reménységben,
boldogságban,
békességben...
Napfény felé
fordítsd orcád,
tiszta kék ég
legyen hazád!
 
(Vörös Judit)

Lekapcsolom a villanyt a fejemben...

Lekapcsolom a villanyt a fejemben,
Mécsest gyújtok a szívemben, fényeljen!
Ha a világ botránkozik énrajtam,
Akkor tudom jófelé visz az utam.

A szerelem az egyetlen igazság,
Az eget is szerelemmel ragasztják,
Hanem azzal a csillag is lepottyan,
Kőtáblává hasad széjjel a porban!

Megszületni a világra gyönyörű,
Benne lenni a világban gyönyörű,
De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!

Sorsa felől mért aggódik az ember,
Úgyis csak az lesz, aminek lenni kell,
Mint a Duna érkezik az életünk,
Folyjék ahogy folyni akar nélkülünk.

Nincsen kívül, belül élünk egyedül,
Fénnyel hintett ágyon forgók, mint kiszül,
Magunk álma, képzelete fogva tart,
Nem ázunk, de viseljük a zivatart!

Illatokat megtagadni, de nehéz.
Rántott hús és bodzavirág az ebéd,
Azt álmodjuk, hogy sírunk és nevetünk,
Ágyunk fölött, mint a fecske fecsegünk.

Van mennyország és a síron nő virág,
Fölkel a nap minden reggel ragyog ránk,
Dirib-darab himnuszolja a madár,
Napról napra ágról ágra beljebb száll.
Dirib-darab himnuszolja a madár,
Napról napra ágról ágra beljebb száll.

Győrffy Ákos, költő

Nem vagyok senkié... (Bombicz Mónika)

nem vagyok senkié
a Mindenség
a szeretőm
nincs semmim
szakadt köntösöm
rongyaiba
a Teljesség
szilánkjait
rejtem
nincstelen vagyok
és kincsekkel-telt
roskadásig
fénnyel-
szerelemmel
tündöklik
fáradt
értelmem-Napom
árva
Holdam-szívem
hagyjatok
hadd menjek
utamra
én magam
bolondja
a Mindenség
asszonya
vagyok
hát hagyjatok
Ti drágák,
magatokat
fény-nyilasnak
hívők
tündöklik
fáradt
értelmem-Napom
árva
Holdam-szívem
hagyjatok
hadd menjek
szabadon
utamra
szeretlek
így is
onnan is
Odaátig
Odafentig
Titeket
nincstelen vagyok
és kincsekkel-telt
roskadásig
fénnyel-
szerelemmel

Keresem, kutatom... (vers Tordától)

Keresem, kutatom, kutatom, keresem
Keresem, önmagam, keresem, kutatom
Kutatom magamat, kutatom, keresem
Keresem odafent, keresem idelent
Keresem odakünn, keresem idebent
Keresem testemben, keresem lelkemben
Keresem városban, keresem falvakban
Keresem erdőben, keresem barlangban
Keresem a múltban, jelenben, jövőben
Keresem éhesen, keresem szomjasan
Keresem önmagam, keresem magamat
Keresem magamat, keresem önmagam

Meglelem önmagam, meglelem magamban
Meglelem magamban, meglelem önmagam
Meglelem odafent, meglelem idelent
Meglelem odakünn, meglelem idebent
Meglelem testemben, meglelem lelkemben
Meglelem városban, meglelem falvakban
Meglelem erdőben, meglelem barlangban
Meglelem múltamban, jelenben, jövőmben
Meglelem önmagam, meglelem magamban
Meglelem magamban, meglelem önmagam

Teremtek szerelmet, teremtek életet
Teremtek születést, teremtek elmúlást
Teremtek anyagot, teremtek szellemet
Teremtek gyógyulást, teremtek jólétet

Egy vagyok mindennel, egy vagyok magamban
Egy vagyok magamban, mindennel egy vagyok
Keresem, meglelem önmagam magamban
Vagyok aki vagyok!

Kartal fia Torda 2014. Ígéret havának 25-ik napján

Négy elem, s két világ

Ha kiéget napnak tüze, 
Eső jő rám, élet vize 
Ha az ár sodor el, 
Jó föld ölel. 
Ha a föld indul meg, 
Szelek útján, sasnak szárnyán 
Új földre szállok, új hazára lelek. 
Ott ad erőt napnak tüze, 
Ott táplál az élet vize, 
Új föld nekem meg nem indul, 
Halk, szelíd hangon új szél fúj.

(Puskás Viktor)

Régi magyar ÁLDÁS

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

Turáni induló (Misztrál-zene Babits-versre)

Mi vagyunk a rónán járók,
Soha napján meg nem állók,
Lég fiai, röpke rárók,
Messze mezőn szerte szállók.
Huj, huj, huj!

Szolgánk jámbor, népünk pártos,
Széltől ellett ménünk táltos,
Varju, holló ránk kiáltoz,
Könnyü nyilunk visszaszálldos.
Huj, huj, huj!

Rabjaink a barmot hajtják,
Szolgáink a sátrat hordják,
Lányaink a hálót foldják,
Fiaink a lovat tartják.
Huj, huj, huj!

Sátrunkat csak seprűszárral,
Nem kerítjük azt mi zárral,
Mégis nyuszttal dús bazárral
Vetekedünk a kazárral.
Huj, huj, huj!

Így élünk mi népet fosztván,
Földjeinket föl nem osztván,
Széles üngünk szelet aszván
Riadunk a rémes pusztán:
Huj, huj, huj!

Rátörünk az ellenségre,
Úgy teszünk szert feleségre,
Ha nem lelünk ellenségre,
Nézünk a csillagos égre.
Huj, huj, huj!

Sok csodát az égen látunk,
Sok arany csodát imádunk,
Kútfejeknél törvényt látunk,
Isten napja süti hátunk.
Huj, huj, huj!

Kőházakkal, vértes haddal,
Mit törődünk Napnyugattal?
Zabolátlan akarattal
Virradunk mi virradattal.
Huj, huj, huj!

Rajta széllel, zivatarral!
Haj szabir az onugorral,
Hajrá hét törzs hét magyarral,
Nyolcadikkal, mord kabarral!
Huj, huj, huj!

vers: Babits Mihály
zene: Heinczinger Mika