2014. október 15., szerda

Körmendi Gitta: Igazgyöngy

Apró homokszemként kezdte el a létet,
mit sem tudva arról, mit hoz majd az élet.
Nem sodorta tova mély tengerek árja,
csendben beköltözött kagyló zárdájába.


Belülről csodálta a vizek világát,
hallgatta a mélység hangtalan imáját.
Eljutottak hozzá a halovány fények,
aztán mások jöttek. Hidegek, sötétek.


Örökkön hullámzott a tenger élete,
míg lényén átszűrte, mi is a lényege.
Mit fontosnak tartott magába fogadta,
mind, mi fölösleges, továbbúszni hagyta.


Észrevétlen jöttek és mentek az évek,
saját IGAZ-sága egyre jobban fénylett.
Mire felismerte önmagát ragyogva,
már nem hasonlított az egykori porra.


Titkáért nem kéne tengermélyre menni,
elég lenne csendben szívünkre figyelni.
Igazunkra lelnénk önmagunkba szállva,
ha nem lenne kagylónk oly szorosra zárva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése