„Mert ha itt a mulandóban haszontalan életet éltek, ha
a munkátok semmit sem hasonlít az örökkévalóhoz, akkor újra meg újra vissza
kell jönnötök, hogy a kísérletezésből tanuljatok meg a mulandóban az örökkévaló
élethez hasonlóan érezni és élni.
Mert itt minden mulandó; mulandó az összetartozás a
házastárssal, a gyermekkel, a szülővel, a testvérrel. Mindezek a léleknek csak
apró szárnypróbálgatásai a szeretet törvényében. Hiszen minden újraszületéssel
új feladatok, új lehetőségek nyílnak meg, amelyekben a léleknek a maga erejével
kell az általa kialakított eszményhez igazodnia és az életet és az életnek
különböző viszonylatait megoldania.
Rajongva szereted a feleségedet, vagy a férjedet, és
odaadnád az életedet is érte, s ez a szeretet felolvasztja az egész lényedet,
hogy benne felolvadva önmagadat is odaadd, s a szeretet oltárán hamvadj el, de
boldogtalan vagy, mert nem találsz megértésre? Ne gondolj vele; te magadért
élsz, magadért szeretsz, ennek az érzésnek a magad lelkében kell a tökéletesség
színvonalát elérnie. Mert ha elérted, és egészen fel tudsz olvadni a
szeretetben, akkor már alkalmassá váltál arra, hogy majd ha a tiéddel
találkozol, aki téged megért, aki a te lelked minden gondolatával, vágyával és
törekvésével eggyé olvad: vele a teljes boldogságot élvezhesd.”
Több szempontból nagyon aktuálisak Tanítónk fenti
gondolatai. Mondhatom „örökzöldnek” is a kérdéskört. Jelen szféra (ez a régi
megnevezés, legpontosabb a fénykör), jelen dimenzióban (ez megfelel a fényívnek)
ahol jelenleg a Földünk tartózkodik a boldogság állapotszerű hiánya TÖRVÉNYSZERŰ.
A 3. fénykör 4.-5.fényívén ez a Törvény, mert ez a fényív még a sötétség
fennhatósága alá tartozik. Erről valószínűleg senkit sem kell győzködnöm. A
magunk egyensúlytalanságainak átminősítése UTÁN!!!! válhatunk érdemessé a 4.
fényívbe való belépésre. Vizsgabolygó lévén sokan, nagyon sokan jöttek onnan
vagy magasabb szintekről. Jellemző rájuk az ÁLLAPOTSZERŰ szenvedés melyet a
vállalásuk (hívjuk karmának) vagy alapból magának a közegnek sötét volta okoz.
Nem érezzük itt ÖTTHON magunkat! Pillanatokra felvillan az öröm, a derű a
felszabadultság érzése…….hogy nem sokkal később átadja helyét a nyomasztó,
komor, súlyos – időnként nagyon súlyos – feszülésnek. A meggyújtott mécsest
időnek előtte nem szabad eloltani. Hagyni kell kiégni! Magamért égek, vagy
másokért?……..Mindegy is ezt nekem kell viselnem……..Vállaltuk vagy
kaptuk?……Mindegy is ezt nekem kell viselnem…….
Egy
bizonyos. A nagy többségnek nem adatik meg itt és most a „tiéddel való”
találkozás, vagy ha igen…..sokszor nem beteljesült örömet, sokkal inkább
fájdalmas szenvedést jelent mindez.
Égessétek
azt a mécsest, fájjon aminek fájnia kell, de mindenek felett
SZERESSÉTEK A SZERETETET!
mert az mindenek felett szeret BENNETEKET!
Egyedül kevés vagyok a Világ boldogítására, fényem gyönge,
hangom erőtlen, Bölcsességem csekély.
Sokat kapok keveset tudok adni. Sokszor érzem mikor van
szükséged egy biztatásra, egy kis vigaszra, egy éteri ölelésre……..Sokszor csak
egy szó, egy jel, vagy egy gondolat, csak ennyire futja…..de ennyire legalább
mindig futja… Higgyétek meg, mind fontosak vagytok számomra……ezért küldöm eme
kis morzsát is…..adjon vigaszt, kitartást a háborgó sötét tengerben kicsiny lámpásotok
ébren tartásához……”Mert a Fény az mindig velünk van, mert Ő a VAN!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése