A Te Létrád

Az Utódhoz
A Te létrád
Létre hoztalak. Persze nem csak magamból, hisz lényemnek termő fele az anyaság termő ölében csírázik életté. Már el is feledted azt, hogy milyen élmény volt az, hogy megtanultál járni.

Pedig ha emlékeznél, beleszőnéd akkori tapasztalataid a mostani mindennapjaidba.
Mert most is járni tanulsz, egyedül, vagy együtt a nagybetűs Élet kihívásai szerint.
Tudd, hogy épp olyan erőteljes kívánalom hajt előre, hogy ismét kipróbáld magad,
mind egykoron! Csak akkor még oly kevésszer estél el, akkor még kevesebb teher
nyomta rugalmas csontjaid, mint ma. Azóta rád rakódott a szükség, az elvárás, a
családi szolgálat áldott terhe. Hordoznád, mert ezért nőttél fel, hogy erőd
megtapasztalhasd. De már sebekkel borított előérzetek lettek társaid, sikertelenséggel
kikövezett, kudarcok jelzőoszlopaival szegélyezett utakon haladsz, s parttalan félszek
keményítik rideggé csontodat. Mint megannyi külsőleg hozzád oly hasonlatos
embernek e jajongó nemzetben. Isteni méltóságod, nagyságod és személyi erőd,
egész-séged, a fél-elmek, azaz program-elmék martalékává válik lelked és húsod is az
emberöltőd alatt, díszes öltönyök csak elfedni kívánják hiányaid.
Most láss! Kiknek útja ez a fájdalmas út? Ki álmodta meg a végtelen
gyötrelmet? Kié a siker vérrel és verítékkel szerzett oklevele, ha nem a síkban élőké
és az ő - talán még ettől is mélyebben rejtőzködő - vezérüké? Te az ő útját kívánod-e
sejtjeid legmélyén, vagy sejted, hogy van dicső és örömmel bélelt Élet?
Ha látni kívánsz, ahhoz előbb - létezz! Helyezd el talpadat erre a csodás
bolygóra, melyet ma Földként tisztelhetünk. De ne foglalj el egy lábnyival se
nagyobb helyet, mint ahol megállva végre fel tudsz emelkedni! Ne birtokold, de
használj épp annyit, mint amennyit gondozni vagy képes! Íme ez a Te valóságkerted!
Ide nem fér be mások lába nyoma, nem orozza el tőled a természet fényét - a pánik
infúziójára kötött - tömeg által épített átjárhatatlan és beláthatatlan bástyahad.
Itt lesz, van és valaha volt mindig az otthonod! Ez az igazi forráspontod, ahol
szíved szerint, és nem mások elvárása szerinti önmagad lehetsz. Ahol nem az emberi
törvény, hanem az isteni igazság az egyetlen vezetőd, ahol igéző vagy: elvet vetsz és
aratsz, ahol a Te festőpalettádon születnek meg a színek. Itt, ezen a talpalatnyi helyen
lehetsz olykor gyenge, de nem leszel kiszolgáltatott. Lehetsz néha szomorú, de itt
soha sem leszel boldogtalan. A Szeretet és a Teljesség az, mely tud, épít és lebont -
érted! Ez az a hely, melyet körbeölel a Teremtés minden eszköze, hogy vágyaid az
idő és tér világában formát ölthessenek. Ehhez a látható és az érezhető világ minden
segítséget megad - de csak ott - , ahol Önmagad alkotókertjében vagy! Ha olvastad
már Weöres Sándor művét - A Teljesség felé címmel - akkor nem elfecsérelt gondolat
az, melyek következik mindebből.

„ Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.“

Lásd, hogy ezen a mikronnyi kis fogalom-golyón támaszkodik a Te személyes
életed totemoszlopa! Ez egykori Ősök bölcsessége, és a jövő üzenete egyaránt!
Lásd azt, hogy hányszor vétetted el azt az irányt, mely léted természetéből
adódóan beléd van kódolva! A szemünk és szemléletünk a síknak szolgál, sikerre van
hangolva. De gerincünk és gerincességünk jóvoltából az ember a sűrű, kötött földből
a könnyed és kiterjedt ég felé tart! Az elmúló világtól az Örök Világosság felé.
Soha, senki más táltosa nem repít el oda, ahová valóban vágysz!
Ha e talpalatnyi földedet szilárdnak érzed, akkor, és csak akkor állíthatod fel
életutad eszközét, mely a magasabb meglátások helyére visz, kiemel az egyedüllétből
az együvé tartozás egységélményének magaslatába. Ez a Te létrád!
Elvétetted akkor is, amikor oly kicsinynek hitted önmagad, hogy a létrád
fokai között átlépdeltél! Kicsiny voltál, mert más akartál lenni, mint ami valójában
vagy! Leszóltak, mert többet vártak tőled abból, amit meg sem kellett volna
próbálnod azért, hogy megtudd, mire is születtél erre a világra. Eszköznek véltek
Téged! Termelni akarnak veled, s nem hagynak teremteni!
Elvétetted akkor is, mikor hamis illúziókból összeállított álomporokkal
etettek, s megdagadt benned az egód, mint látvány testépítőkben a felvizesedett izom.
Ekkor oly nagyra nőttél, s oly erőkhöz jutottál, hogy kiütötted létrád minden elérhető
fokát azért, hogy szabadnak hitt utad lehessen!
Ahol eddig jártál, nem a Te szülőfölded, hanem a T-bolygó, ideje tovább
indulnod - mások acsarkodva védett birtokairól - haza!
Térj MAG-adba, leges-legbelsőbb lényedbe, hogy arányaid és vágyaid
idomuljanak az Önvalódhoz! Ne félj, ekkor minden torzulás és hiányosság a
gyógyulás és kiteljesedés útjára lép, ha Te végül be-teljesedsz!
Látni fog benned a lét! Így már létrehoztad a létrád, s látod, nem rakott rád
terhet a Lét rád! Minden foka könnyedén hozzád idomul, de kezedből el kell
eresztened minden szükségtelen terhet, hogy fölfelé kapaszkodhass.
Egyszer majd látni fogod azt is, hogy a talpad éppen csak érinti a földet,
hiszen ebből született tested, nem tagadhatod. De mikor kiegyenesedsz, már nagyobb
részed belemerül a levegő-égbe, mely magához ölel. Míg itt élsz, a kerted
gondnokaként, addig belőle lélek-zel és belé lehelsz megújító életet. Nem csak létra
az, mely lényeged oszlopa, hanem híd is vagy a két világ között. Az Ég és a Föld
partjait testkábelek kötik egymáshoz, melyeken az eszmék autópályáin ideák
áramolnak hozzád - ideát, hogy általad megvalósuljanak!
Egyszer majd nem csak érted, hanem megéled az imát :
„ ...miképpen mennyben, azonképpen a földön is ...“ - meglelve Tenmagad,
nincs is szükséged a létrára; itt, vagy ott vagy, MIND-EGY!

Borsi István
Diósjenő, 2012. szeptember 20.