2024. december 31., kedd

Földanya éled... dalszövegem

Ezt a dalomat évekkel ezelőtt írtam egy tavaszi sétám során Székesfehérvár mellett, az Aszal-völgyben. Aztán a Facebookon is közzétettem, de a profilom nemrég elveszett. Szerencsére, a memóriám előhozta! Természetesen van dallama is, melyet a SoundCloud-ra felénekeltem, így meg tudjátok tanulni! Dallama és szövege nagyon egyszerű, könnyen megtanulhatjátok!


Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!

Földanya éled, földanya éled, 
vízcsobogásra, nap tüzére!
Földanya éled, földanya éled, 
vízcsobogásra, nap tüzére!

Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!

Lüktet az élet, szárnyal a lélek, 
játszani hív a napsugár!
Lüktet az élet, szárnyal a lélek, 
játszani hív a napsugár!

Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!


Szárnyal a lélek, zendül az élet, 
szerelemre hív a holdsugár!
Szárnyal a lélek, zendül az élet, 
szerelemre hív a holdsugár!

Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!


Nap-atya nyugszik, nap-atya nyugszik, 
lenn az árnyak földre borulnak.
Nap-atya nyugszik, nap-atya nyugszik, 
fenn a csillagok sorra kigyúlnak.

Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!

Fenn, a Tejúton, fenn a tejúton, 
Vágtat az ékes, szép Csodaszarvas
Fenn, a Tejúton, fenn a tejúton, 
Vágtat az ékes, szép Csodaszarvas!

Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!
Áldom a lényed, érzem az ízed, 
Hallom a szíved dobbanását!










Az alázatoskodás, megalázkodás nem egyenlő az igazi alázattal!

Ezt az írást már korábban lementettem, de nem posztoltam ki eddig. Nem tőlem származik, hanem Veress Andrea Hajnalkától, akinek meséiből és írásaiból már korábban is ízelítőt adtam.
Most itt az idő, hogy olvassátok, hisz aktualitását sosem veszti!


"Az erkölcsöket tanítják az iskolában, de nem magyarázzák meg. Az alázatosság is olyan erkölcs, amelyet könnyű félreérteni.
A mi éleviszonyainkban az alázatosság nem azt jelenti, hogy hajtsuk a nyakunkat bárki lába elé. No bizony hamar ráhágnának!
A ti alázatosságtok csak az emberszeretetben nyilvánuljon. Ne nézzetek el senki feje fölött, ne kukorékoljatok senkinek a szeme közé. Minden embernek egyforma joga van a föld hátán járni, a levegőt színi, az Istent apánknak szólítani.
Ne lássátok senkin az olcsó ruhát. Mert nem a ruha az ember.
És ne beszéljetek senkivel olyan hangon, mint az őrmesterek szoktak a bakákkal. De ti se engedjetek ezen a hangon beszélni magatoknak. Ha olyan a helyzet, hogy nem lehet ellene tenni, magatokban kiáltsátok háromszor:
- Szamár! Szamár! Szamár!
A gyönge értelmű embert erről ismerhetitek meg:
Nem különbözteti meg: ki hajlong a tisztességének és ki hajlong az erszényének.
A kereskedő rá tud tukmálni olyasmit, amit megvenni nem akar.
Nem tud megszabadulni az olyan asszonytól, aki őt gyötri.
Gyermekét a maga akaratára engedi.
Sohse gondol, hogy valamikor meghal.
A dicséretet készpénzül fogadja.
Szük cipőben jár.
Pazarol.
Szavajárása:
- Nem bánom.
Ha nem vagytok gőgösek, eléggé alázatosak vagytok. A bibliai alázatosság is csak emberbecsülés. Jézus megmosta a tanítványok lábát, de büszkén állott meg Heródes előtt s nem érdemesítette feleletre.
Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak.
Mindenkivel úgy beszéljetek, mintha egyenlő rangúak volnátok, - mindaddig, míg meg nem tudjátok, hogy feljebb áll-e vagy lejjebb - tökéletességben.
Merthogy, valaki méltóságos vagy excellenciás, az csak a butáknak imponál és a zsebileg érdekelteknek.
A görbehátú alázatosság mindig kellemetlen látvány volt nekem. Éreztem, hogy van benne valami nem-igaz és nem emberi.
A kevélység és alázatosság fogalma a leghomályosabb helyen van elrakva képzetünk kamrájában.
A legtöbb ember össze is véti a gőg és a szolgaiság fogalmával.
A krisztusi alázatosság értelme távol áll a lakáj fogalomtól. Hiszen Krisztus egyenlőséget prédikált s nem az egyenlőség vonala alá akarta görbíteni a nyakakat, csak a testmagasság vonalához, aki feljebb tartja annál.
Ne hajlongjatok senkinek csupán azért, mivel ő gazdagabb - engedjétek át a hajlongást a szolgáknak és a szolgalelkűeknek. Hajoljatok meg azonban az olyan embernek, ha szegény is, ha rongyos is, akinek a tettei előtt meghajolhattok.
Aranygallérnak, méltóságos címnek meg ne hajolj, - csak, - angyali szívnek.
Sajnos hogy a középiskolás nevelés nemigen fejleszt más karaktert csak az alázatosat. A kegyes tanítások kiszedik a csontot az emberből
és puhánnyá változtatják. Az ilyen ember értéktelen.
Sohse láttam alázatoskodó, hajlongó, kezét dörzsölő embert igaznak és értékesnek.
Aki úgy jelenik meg előttetek, hogy minden szava egy-egy lelki térdhajlítás, az ilyen ember vagy álnok, vagy lelki nyomorék.
Vigyázzatok, ha erőtlenséget éreztek valaki előtt. Ilyenkor vagy éhesek vagytok vagy az elmétek fáradt. Ilyenkor hívjátok segítségül a szent Energiát, vagy érezzétek az én kezem érintését a vállatokon:
- Feszítsd ki a melledet fiam! Hiszen ember vagy, nem kutya!"


Veress Andrea Hajnalka

2024. november 2., szombat

Öröm-dal




Terülj Bőség-asztalom!
Szívemet is szétosztom!
Virulj-simulj, szép arcom!
Ifjúságot választom!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Járd a táncot, két lábom!
Izmom sose fáradjon!
Repülj velem angyalom!
Karjaimat széttárom!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Örök élet tengere,
Vitorlánknak jó szele,
Napunk éltető tüze,
Földanyánknak szép öle!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

Égi Atyánk áldása:
Élet-titkok tudása!
Boldogasszony áldása:
Lelkünk szabadulása!

Messze száll a bánatom, öröm ül a vállamon!
Öröm ül a vállamon, szárnyat növeszt hátamon!
Hejjjjj!

(2023.07.22-2024.09.07)

2019. augusztus 16., péntek

Boldogasszony ünnepe - augusztus 15





Boldogasszony Anyánk, vagyis Magyarország patrónája. Ma van az ünnepe. Már akinek ünnep a mai nap. Ugyan a nevével mindenki találkozott, de a többség számára, ma már ez a név nem jelent semmit. Miért? Elfeledtük, nem ismerjük. Nem tudjuk, valójában kit is takar ez a név. Akit nem ismerünk, azzal kapcsolatban sem vagyunk. Fogalmi szinten beszélhetünk róla, de valójában nem ismerjük. Nem ismerjük, mert nem akarjuk megismerni. Nem vagyunk kíváncsiak rá ki Ő valójában, így a Valós kilétét homály fedi..,,,,, De nem csak a kiléte, hanem a szándéka és célja is homályba vész, amely pedig igen csak meghatározza azt a sokat emlegetett „magyarság küldetését” vagyis a nemzeti szintű vállalásunkat. 
Mitől a homály? Hitünk gyönge, Tudásunk szinte semmi, a Szeretet éppen hogy pislákol bennünk. Ha nincs Szeretet, mi marad helyette? A Sötétség szülte Félelem. A Félelem nem Jó! Attól meg kell szabadulni. Tőle szabadulni csak küzdelem árán lehet, mert az magától bizony el nem múlik. Ellen küzdeni, csak Igazsággal lehet. Az Igazság meg Boldogasszony Anyánknál van! Rá azonban nem vagyunk kíváncsiak, így marad a Félelem. (Cseh András)


2019. március 21., csütörtök

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

***

2017. január 19., csütörtök

Örökzöld "mese" a fenyőről és a fénylő borostyánról

Fehérvárott, az Öreghegyen állt egy 50 éves fenyőfa. Fény fenyő, avagy, ahogy mondják: luc a drága. Volt vagy 10 méter, ha nem több is a magassága.
Nos, néhány évvel ezelőtt társat kapott, avagy mondhatni, egy szomszéd a tövébe költözött. Az is afféle örökzöld, fényes levelű, mint az öreg szőlőhegyi gazdák orra, de nem piros és nem is vörös. Azt mondják, hogy borostyán, pedig nem sárga, hanem zöld. Örökké zöld, Nem is nőtt a fenyő alatt semmi gyom, csak ő, avagy az, a boros tán, de örökzöld.
No, jól megvoltak egymással, annyira, hogy a borostyán egyre csak szaporodott és egyre közelebb is költözött, mígnem úgy döntött, hogy össze is házasodnék a fenyővel, ha már a fenyőőr sem tiltakozott. Felkúszott a törzsére egyik oldalon, majd a másikon, s míg egyre magasabbra tört, úgy vastagodott, hízott, s a tövén meg újra és újra csak szaporodott. A fenyő is nőttön nőtt és egyre csak lombosodott.
Teltek múltak az évek, s az örökzöld majd' hogy nem a fenyőhöz is nőtt, a fenyő fényes, lombos borostyánba öltözött, egyre csak gömbölyödött. Mondom, hogy nem sárga volt, hanem örökzöld.
Legalábbis hitték ők, mígnem a fenyőőr észre nem vette, hogy az a fenyő, hogy kiszőrösödött? Sehol egy kéreg, s nem több-e már ez a lomb, mint az alom, a tűlevél a talajon? Tűnődött egy kissé a gondolaton, hogy gond-e a gond, vagy amíg zöld, nem kell rágódni az arányokon.
Egy napon aztán mégis gondolt egy nagyot, s a combos husángokká vastagodott fonatot a tövénél elnyírta, mint Sándorunk a nagy csomót. Lefejtette a szőrgúnyát a törzsről, s amit tudott, a lombokról is lerángatott, hogy a fenyő tűlevelei elérjék újra a - szerinte - kívánatos szaporulatot.
Nem ez történt. Egy-két nap és a fenyő minden zöldet elhagyott. Se tű, se levél, se zöld az ágakon. Egy hét, majd kettő, s a fenyő kopasz koróvá változott. A lomb halott, de a borostyán maradt, ahol volt, élt úgy, amint hajdan, a talajon, ha nem is költözött és nem is házasodott, várt, míg a fenyőőr újra gondol egy nagyot.
A fenyőőr kivágta a fát, felszelte, s azt mondta: "Milyen szép és egészséges is volt. Sehol egy repedés, sehol egy férgesedés a kéreg alatt. Hiszen e lucnak gyönyörű dúca volt! A viharban ezért nem hajladozott, bírt ez mindent, a hatalmas lombot, lombon az esőt, a havat és megannyi fagyott jégcsapot!"
...
S tovább, hogy is volt? Azon gondolkodom. A fenyőőr mit is tett azután és hogyan is gondolkodott?
...
Hja! Igen, eszembe jutott. Ott tartottam, hogy azt mondta magában: "Na szép, mondhatom! A törzsnek hibája semmi sem volt."
Nem irtotta a borostyánt, hiszen az már nem szaporodott. Fedte csak tovább a foltot, s a rönköt, amit a fenyő maga mögött hagyott.
Nem okolta a borostyánt, mondván "elszívott a fenyőtől mindent, amit csak tudott", s nem okolta a fenyőt sem, hogy "a gyönyörű hibátlan dúcos testével a kéreg alatt ő már életerőt és nedvet sem igen szállított". Gondolta magában: "Tán arra hagyatkozott, amit a borostyán neki hagyott, s amint azt elválasztottam Tőle, ő is meghalhatott? Vagy tán a hosszú házasság után a borostyán hiánya az, amibe belerokkanhatott?"

No, ha jól tudom, a fenyőőr sokáig nem gondolkodott, hanem inkább egy új fenyőt ültetett legott. S azt mondta: "Fenyő, a Te dolgod, hogy magasodj, légy amilyen az ősöd volt, ne kívánj más ruhát, amilyet luc fenyő maga-magától még nem hordozott! Borostyán, a Te dolgod, hogy szaporodj ott, ahol a gyom, s ne kívánj magadnak annyi fényt, amennyi egy dúcos luc fenyőnek megadatott! Házasodni meg házasodjék az, akire én, a fenyőőr áldásomat adom, nem várom Tőletek, hogy tudjátok, hogy mi az örökzöld rend, hogy ki-kihez és hova való!"
S azzal befordult a tiszta szobába, s felírta nagy betűkkel a régi-új rendet az öreg rendtáblájára, s attól kezdve ezzel az ő kertjében, nem volt soha többé gond.

Eddig a mese.
Növénytanácsnokok, fadoktorok hallgassatok!
Mondom, hogy csak mese volt!
Aki meg nem hiszi, úgyis megtudja a választ, ha máskor nem, mikor feltámad a holt.

Én így tudom, de lehet, hogy nem is így volt. Talán, ha megnézhetném, hogy fenyőőr a táblájára mit is írhatott, bölcsebb lehetnék, mert egyebet is tehetett, vagy mást is gondolhatott. Azonban oda sem vagyok éppen bejáratos. Ám, ha mégis, ha egyszer bekukucskálhatok, bízhatsz bennem, elárulom azt a négy szóból álló mondatot.


(Dr. Boór Ferenc nyomán)

2017. január 5., csütörtök

József Attila: A HETEDIK

József Attila: A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég,-
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932