Részlet "Az utolsó óra munkásaihoz" című kötetből
Elmúlik minden, ami emberi kéz csinálmánya. A
szellemi, a lelki alkotások éppen így múlnak el. Így múlnak el a tudomány
vívmányai, amelyekre annyira büszke az ember. A tudomány, amióta a föld áll,
folyton-folyvást erőlködött, és igyekezett behatolni a titkok mélyébe, de mivel
rossz helyen kezdte kutatását, sohasem jutott messzebbre az első betű
felismerésénél.
Mi is a tudomány? Az a törekvés és módszer, amely
az Istennek az anyagba írott törvényrendszerét akarja kibetűzni. Isten
törvénye, Isten igazsága benne van az anyagi világban mindenütt; Isten örök
igazsága, Isten akarata benne él az élő szervezetben, Isten törvényei, a
természettörvények minden atomban feltalálhatók.
Amikor az ember, a tudomány szolgája
vasszorgalommal, éjt nappallá téve búvárkodik, ezeknek az írott törvényeknek,
jó, ha egyetlenegy betűjét meg tudja találni; sokszor nem is egy betűt, hanem
egy betűnek csak egy kis részletét találja meg, és máris fennen hirdeti a saját
nagyságát. Hírlapok hangoztatják, hogy az ember milyen hatalmas, immár közel
áll ahhoz, hogy az élet titkát megfejtse, sőt közel áll ahhoz, hogy életet
teremtsen. Nyilvánvaló hát, hogy azok a törvények s azok az igazságok, amelyek
az Isten végtelen világát fenntartják, de még csak azok is, amelyek az anyagba
vannak beírva, soha örökké ember számára meg nem ismerhetők.
Az ember azonban annyira hiú és gyenge, hogy
mihelyt ebből a végtelenségből a kezdőbetűt megtalálta, máris önérzetesen veri
a mellét, és máris megkívánja az ünnepeltetést, a magasztaltatást, máris
önmagát állítja mindenek fölé. Isten tehát kénytelen azt, amire az ember
rájött, a felfedezővel együtt egy lehelettel elseperni, mert ha az ember
értelmileg még tovább haladna, az önmaga szédületes túlértékelése folytán annak
arányában homályosodnék el az érzelmi világa, már pedig csak az érzelmi világon
keresztül finomodhat, fejlődhet és lehet boldoggá az ember. Istennek pedig ez a
célja az emberrel. Ezért az ember alkotása az örökkévalóság erőihez mérten csak
annyi, mint a tengerparton játszadozó gyermekek fövényből épített várai. Jön
egy hullámverés, és elseper mindent. A gyermek továbbmegy máshová játszani, és
hamar elfelejti, hogy ő ott valaha valamit alkotott.
És egykor elmúlik az egész föld is, mert miután az
anyag maga sem más, mint egekbe törő, lázadó szellemek gondolatainak és
érzéseinek produktuma, amikor ezek az érzések, ezek a gondolatok kivonatnak az
anyagból — mert megtisztulnak és magasabb világba, az örökkévalóság világába
szárnyalnak fel (szellemesednek)— akkor megszűnik ez az egész anyagi világ is.
S ahogyan megszűnik a föld, úgy szűnnek meg az ég többi csillagai, a bukott
szellemek többi iskolái. „Ég és föld
elmúlnak" — mert ezek ideig valók — „de az én beszédeim semmiképpen el nem
múlnak”, mert „az én beszédem lélek és élet."
Még egyszer visszatérek a tudományra. Az embernek az a titáni erőlködése,
amellyel mindent meg akar tanulni, tökéletesen értéktelen és meddő erőfeszítés.
Mert minden tudomány és minden bölcsesség benne van a szellemben magában, s az
embernek nincs más tennivalója, mint lehordani arról az eltemetett szellemről,
az isteni szikráról azt a törmeléket, amelyeket világomlások halmoztak rá,
letakarítani azt az iszapot, amelyet bűnök sorozata rakott rá, lefeszíteni azt
a páncélt, amelyet az ellenszegülés szilárdított meg körülötte. Mert ha ez az
isteni szikra egyszer felszabadult, ez magában tartalmaz minden tudományt,
minden bölcsességet, minden igazságot.
Nem is lehet ez másként, mert hiszen ez a szikra
Istenből való, Isten pedig forrása minden bölcsességnek, minden igazságnak,
minden világosságnak és hatalomnak. Egy Istennek élő emberszellem mondta
egyszer, hogy a „tiszta szív keresztüllát mennyen és poklon”. Ugyanazt jelenti
ez, mint amit az imént mondtam. Ha a
szív tiszta, ha arról mindaz le van takarítva, amit a bukás ráhalmozott, akkor
az a tiszta szív, anélkül, hogy tanult volna, tud.
Krisztus Urunk, e világ Világossága mindent tudott, minden tudományban
tökéletes volt anélkül, hogy tanulta volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése