Majd ha a tiéddel találkozol

„Mert ha itt a mulandóban haszontalan életet éltek, ha a munkátok semmit sem hasonlít az örökkévalóhoz, akkor újra meg újra vissza kell jönnötök, hogy a kísérletezésből tanuljatok meg a mulandóban az örökkévaló élethez hasonlóan érezni és élni.

Mert itt minden mulandó; mulandó az összetartozás a házastárssal, a gyermekkel, a szülővel, a testvérrel. Mindezek a léleknek csak apró szárnypróbálgatásai a szeretet törvényében. Hiszen minden újraszületéssel új feladatok, új lehetőségek nyílnak meg, amelyekben a léleknek a maga erejével kell az általa kialakított eszményhez igazodnia és az életet és az életnek különböző viszonylatait megoldania. 

Rajongva szereted a feleségedet, vagy a férjedet, és odaadnád az életedet is érte, s ez a szeretet felolvasztja az egész lényedet, hogy benne felolvadva önmagadat is odaadd, s a szeretet oltárán hamvadj el, de boldogtalan vagy, mert nem találsz megértésre? Ne gondolj vele; te magadért élsz, magadért szeretsz, ennek az érzésnek a magad lelkében kell a tökéletesség színvonalát elérnie. Mert ha elérted, és egészen fel tudsz olvadni a szeretetben, akkor már alkalmassá váltál arra, hogy majd ha a tiéddel találkozol, aki téged megért, aki a te lelked minden gondolatával, vágyával és törekvésével eggyé olvad: vele a teljes boldogságot élvezhesd.”

Több szempontból nagyon aktuálisak Tanítónk fenti gondolatai. Mondhatom „örökzöldnek” is a kérdéskört. Jelen szféra (ez a régi megnevezés, legpontosabb a fénykör), jelen dimenzióban (ez megfelel a fényívnek) ahol jelenleg a Földünk tartózkodik a boldogság állapotszerű hiánya TÖRVÉNYSZERŰ. A 3. fénykör 4.-5.fényívén ez a Törvény, mert ez a fényív még a sötétség fennhatósága alá tartozik. Erről valószínűleg senkit sem kell győzködnöm. A magunk egyensúlytalanságainak átminősítése UTÁN!!!! válhatunk érdemessé a 4. fényívbe való belépésre. Vizsgabolygó lévén sokan, nagyon sokan jöttek onnan vagy magasabb szintekről. Jellemző rájuk az ÁLLAPOTSZERŰ szenvedés melyet a vállalásuk (hívjuk karmának) vagy alapból magának a közegnek sötét volta okoz. Nem érezzük itt ÖTTHON magunkat! Pillanatokra felvillan az öröm, a derű a felszabadultság érzése…….hogy nem sokkal később átadja helyét a nyomasztó, komor, súlyos – időnként nagyon súlyos – feszülésnek. A meggyújtott mécsest időnek előtte nem szabad eloltani. Hagyni kell kiégni! Magamért égek, vagy másokért?……..Mindegy is ezt nekem kell viselnem……..Vállaltuk vagy kaptuk?……Mindegy is ezt nekem kell viselnem…….

Egy bizonyos. A nagy többségnek nem adatik meg itt és most a „tiéddel való” találkozás, vagy ha igen…..sokszor nem beteljesült örömet, sokkal inkább fájdalmas szenvedést jelent mindez.

Égessétek azt a mécsest, fájjon aminek fájnia kell, de mindenek felett

SZERESSÉTEK A SZERETETET!

mert az mindenek felett szeret BENNETEKET!

Egyedül kevés vagyok a Világ boldogítására, fényem gyönge, hangom erőtlen, Bölcsességem csekély.

Sokat kapok keveset tudok adni. Sokszor érzem mikor van szükséged egy biztatásra, egy kis vigaszra, egy éteri ölelésre……..Sokszor csak egy szó, egy jel, vagy egy gondolat, csak ennyire futja…..de ennyire legalább mindig futja… Higgyétek meg, mind fontosak vagytok számomra……ezért küldöm eme kis morzsát is…..adjon vigaszt, kitartást a háborgó sötét tengerben kicsiny lámpásotok ébren tartásához……”Mert a Fény az mindig velünk van, mert Ő a VAN!”

(Cseh Turul András)

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek. 2. részlet:

 

"Ha vasuton vagyunk, s kérdezni valónk van, kitől kérdezősködünk, ha nem a konduktortól? Ha más uton járunk, s ember-csoport jő velünk szembe, nem ahhoz fordulunk-e, aki véleményünk szerint legjáratosabb azon a tájékon?

Kit kérdezzünk a lelki út tévelygőiben?

Bizonyára nem a testi embereket, hanem a lelki embereket. Azokat, akik a zablát legerősebb kézzel kormányozzák; azokat, akiknek a honossági érzése erősebb, mint a miénk; azokat, akiknek agyában tisztultabb a világosság, mint a mienkben. Mert ők tudják legjobban az utat, az igazságot, az életet.

A legfejlettebb lelkű ember a földön Jézus volt, senki nem is emliti annyiszor a lélek és a test különvalóságát, mint ő, tehát senki nem is érezte annyira, senki se volt e tekintetben olyan tájékozott, mint ő, senki nem adhat olyan biztos utasitást, mint ő.

Utasitásai az evangéliumokban vannak megirva."

*

"Érdekes, hogy Jézus halottnak nevezi a testiembert.

Egyik tanitványa kéri:

- Engedd, hogy elmenjek s eltemessem az atyámat.

Jézus feleli:

- Kövess engem. A halottat hadd temessék el a halottak.

Jézust nem is érti meg a testi ember. Az evangéliumok mesék nekik, vagy zagyva beszédek. De vajjon nem más szemmel nézi-e az eget is a gyermek és a csillagász?

A lelki ember megérti Jézus szavait, és megérti a hallgatósága felkiáltását is:

- Soha ember nem szólott úgy, mint ez!"

Brian Weiss: Lélektársak - Részlet

Egy gyönyörű, igaz történetet hozott nemrég a fényposta.


„Kislánykora óta kísérte az az élmény, hogyha lelógatta a kezét az ágyról, végtelen szeretettel megfogta egy másik kéz, és ő ettől mindig megnyugodott, akármilyen erős volt is benne a szorongás. Nemegyszer előfordult, hogy keze véletlenül csúszott le az ágyról, és a másik kéz érintése meglepetésként érte, ilyenkor elrántotta a kezét, ami megszakította a kapcsolatot.
Mindig tudta, mikor nyúljon a kézért, hogy megnyugvást találjon. Mondani sem kell, az ágy alatt fizikai valójában senki sem tartózkodott.
Aztán felnőtt, de a kéz megmaradt. Férjhez ment de a férjének sosem mesélte el ezt a titkot, annyira gyerekesnek tartotta. Amikor első gyermekével terhes lett, a kéz eltűnt. Az asszonynak nagyon hiányzott a régi, ismerős társ, hiányzott a kéz érintése.
Gyönyörű kislánya született. Kevéssel a születése után egy ízben, amikor maga mellé vette az ágyba, a csecsemő megfogta a kezét. Testét, tudatát váratlan, megdöbbentő erővel árasztotta el a régi érzés.
Védelmezője visszatért. Az asszony sírt a boldogságtól, a szeretet hatalmas áradását érezte: tudta, hogy a köztük lévő kapcsolat messze túlnyúlik a fizikai valóság dimenzióján.”

(Részlet: Brian Weiss: Lélektársak)
(Bíró László levele nyomán)

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek (1. részlet)

 

"LELKI ÉBREDÉS

Mik a jelei a lelki ébredésnek?

Az ember megismeri, hogy a keze nem ő, a lába nem ő, a füle nem ő. Eddig csak a hajával nem azonositotta magát, most elválik az azonos érzése a végtagoktól:

A kéz csak fogó és ütőszerszám. Ha levágják, sem az eszem, sem az emlékezetem nem csonkult. A láb csak járó, emelőszerszám. Bár testemnek csaknem fele, ha elvesztem, öntudatom nem csökken, lelki tehetségeim nem kevesbedtek.

Dehát micsoda kocsi az, amelynek elveszhetnek a kerekei, eltörhetik a rudja, mégis egész kocsinak érzi magát?

Ha a testem egyes részei elveszhetnek annélkül, hogy a lelkemből bármi is hiányzanék, bizonyos, hogy a gyomrom se én vagyok, a tüdőm se én vagyok, a szemem se én vagyok, és az agyam se én vagyok. Ha az egyik testrész műszer, a másik is az. Hús, hús.

Mért volna az agyvelő kivétel. Az agyvelő is csak anyag. Az anyag pedig nem gondolkodik.

Igy válik ketté tudásunkban és érzésünkben a valónk: Én és a Testem.

Dehát mi vagyok én, és mi a testem?

Én lélek vagyok. A testem meg hús. Én vagyok a kocsis, a testem a kocsi.

A kocsi mint börtön! Mért vagyunk e mozgó börtönben? Nem tudjuk. Aktáink be vannak pecsételve, és ismeretlen levéltárban hevernek. Emlékezetünk is ott van valahol, mint a régi rab régi naplója a fegyház irattárában.

Hol az az irattár?

Hol az a levéltár?

Hol itélnek el bennünket?

Miért?

Megtudjuk majd, ha a kulcsár értünk jön.