Csillagok, látás, születési
energiaképlet……..ahogyan a Mester tanította annak idején a 12-nek, és miként
tanítja közülük egy a mai kor emberét………..
Ismét útra keltünk tehát, s mentünk
a nap hátralévő részén, épp csak annyi időre állva meg, hogy ama települések
lakóinak is Tanítást, s persze gyógyulást adhasson a Mester. S ez így zajlott
estélig, de még akkor is mentünk, mikor fölöttünk már a csillagok ragyogtak. A
Mester elgondolkodó arccal nézte azok szikrázó ragyogását, aztán megkérdezte:
~~
Mit gondoltok ti a csillagok felől? Mik azok valójában? Holt, üres és kihalt
égitestek-e, avagy élet van azokban is, amint a ti Földetekben?
Ismét
csak nem tudtunk felelni, bár magunk is nemegyszer tűnődtünk ezen esős
éjszakákon, amikor a házakból is alig lehetett kimenni. Akkor körbe ültük az
asztalt, s beszélgettünk mindenről: erről is. Hogy hát hová lesznek, mivé
lesznek ama csillagok, amelyek a nyári éjszakákon oly tündökletesen ragyognak?
S mi adja, hogy azoknak oly erős a fényük, hogy az Ég magasából is látni őket?
Ám hogy azok miként, s hogyan lettek, miből alkotta azokat a Teremtő Isten, azt
épp úgy nem tudtuk, mint azt: van-e, lehet-e élet ama csillagokban, vagy a
csillagokon. A Mester erre is megfelelt, bár előbb megvárta: hadd mondja el
mindenki a maga véleményét. Ezek a vélemények persze megoszlottak, mert volt
aki úgy vélte: azok a ragyogó csillagok mind-mind az Atyának szemei, amikkel a
Föld minden népeit figyeli, s volt, aki azt mondta: a csillagok testei egy-egy
tűzgolyó, amelyen nem lehet semminő élet.
A
Mester mosolyogva hallgatta szavunkat, majd hogy már kifogytunk a szóból, Ő
adott magyarázatot a kérdésre:
~~
Bizony: akként gondolkodtok ti azokról, hogy azok élettelen ékességei csak a
Mennyboltozatnak, amelyek nem melegítenek, mint a Nap, s nem világítanak éj
órán, miképpen a Hold, hát nem is lehet egyéb szerepük, mint ékítni az Eget, s
megjövendölni az emberek sorsát, amiként a csillagjósok ama csillagok szavát
megfejtik néktek. S ez így is van: de csak részben. Valóban ékei ők a
Mennyboltozatnak, s a csillagokban valóban meg lehet találni kinek - kinek az
útját, mit e Föld színén végig kell járjon, s még azt is: milyen
tulajdonságokkal fog bírhatni egyik vagy másik ember. A csillagok azonban nem
okozzák: csak jelzik, ki milyenné fog válni adott hajlandóságait követve, mire
felnövekedik, hogy már jóelőre figyelmeztethessen benneteket: mely rossz
tulajdonságot kell elvetnetek magatoktól, s mely jót kell még inkább
erősítenetek, hogy Utatok igazán az előrébb, és feljebblépést szolgálhassa,
amint az az Utak szerepe is a Szellem életében. A gondolástok első felében
azonban, miszerint a csillagok szép, ám élettelen égi tünemények, már nincs
igazatok!
Minden egyes Csillag, és minden egyes Bolygó, de még a közeli, s a
számotokra láthatatlan, távoli Napok is bírnak élettel, de azon élőlények egy
olyan szellemi tartományban vannak, amelyet ti akkor sem láthatnátok, s nem
fürkészhetnétek ki, ha a Csillagok, Bolygók avagy Napok testén taposnátok. Nem,
mert ti is, mint minden szint lakója: csak a magatok szintjén megnyilvánuló
Életet lehettek képesek érzékelni: a fölöttetek álló szinteken megfogalmazódott
Életet még nem, az alattatok megfogalmazódottat pedig már nem láthatjátok. S
akkor még csak az égitestek felszínén, vagy épp azok felszíne alatt kialakult
Életről szóltam. Ám nem csak az égitesteken: az égitestekben is Élet van, mert
hisz minden mi van e Teremtett Világon: Atyám műve, Aki Önmagából, önnön erejéből
alkotott meg mindeneket, mert azon elemek, amelyekből a mélybe hulló
Szellemlények merítettek, hogy gondolataiknak formát adjanak: csak Atyám
legfelsőbb szintű Szellemi ereje lehetett, lévén hogy más Erő nincs, nem volt,
s nem is lesz soha.
A Csillagok, a Bolygók s egyéb égi tünemények tehát élnek,
mert minden kis parányuk csak az Élő Erőből vétethetett: ezt az Erőt formálták
át azon Szellem-lények, akik a mást-akarás és a mást-gondolás hatalmas
kelepcéjébe esve ezen Erő-elemeket is másként állították egységbe, megtörve
ezáltal azon ősi Teremtő elemek anyagtalan voltát, s belekényszerítve azokat az
általuk megfogalmazott anyagi világ-képbe. Egy távoli percen azonban e rabságra
vetett Teremtő Erő-elemek mind felszabadulnak, s ismét beleolvadnak a Kozmikus
energia Áramlatába, hogy ott már a Valóság Törvénye szerint éljenek: mindegyik
a maga életét élve, a maga rendeltetése szerint. Azon csodás Égi Gyémántok
tehát élnek, s élni is fognak, mert ez is a Törvény: a Végtelen kiterjedésű
Örökkön való Törvénye, amely Törvény értelmében nincs, ami múlandó volna, mert
az a Végtelenség végéhez, a múlhatatlan Örökkévalóság felbomlásához vezetne.
Nem
biztos, hogy mindőtök érti már e magyarázatot, de egyelőre nem is szükséges
azoknak érteniük, akik elől e szavak értelme és tartalma elrejtőzött. Egy
távoli percen azok számára is értetté és ismertté válik mindaz, amit most
mondottam…
A
Mester e Tanítás végeztével elcsendesülve lépdelt, s mert hogy láttuk: erősen
gondolataiba merült, nem kérdezett egyikünk sem semmit: mi is csendesen
lépdeltünk Mellette, s mi is gondolataink útján kalandoztunk, hogy (ki-ki a
maga értelme szerint) kibontsuk az imént hallottakat.
— S most bontsuk ki a ti jelenetek értelmezése szerint ugyan- ezt a
Tanítást:
Képzeljétek
azt, hogy egy erdőben álltok. A fák ágain ugráló állatot figyelitek, majd
lábaitokhoz pillantva egy sereg hangyát láttok. Ez is, és az is az erdő állata,
az erdőben él: ám az erdő fája mégsem ugyanazt jelenti az egyiknek, amit a
másiknak. Az ágakon ugráló kis lény láthatja, s persze: látja is a fák lombját,
s még a fák fölött ragyogó eget is, s ha kedve tartja, faja szerint akár hegyek
fölött is szállhat: ám ami alant van, már csak egységében létezik számára, nem
tudván megkülönböztetni az egyes fűszálakat, mert a nagy magasság egybe mos
elméjében minden alant látott képet. De épp így egybemosódik elméjében az is,
ami nagyon nagy magasságban, az ő korlátozott szemhatárán túl van.
A
fűszálak közt élő kis lény számára azonban az a közeg a “világ”, amelyben él. A
föld milliárd apró röge számára egy-egy hatalmas hegy, s maguk a fűszálak
olyként merednek fel előttük, mint az óriás fák, s ha mondaná nékik a fákon élő
másik lény: mi csodák vannak az ő mélyben lévő világán felül; nem hinne néki,
mert hisz tudata be van záródva a maga Világ-képébe. Ő ugyan-is már a fűszálak
hegyét is csak mint egybemosódott tömeget, egységbe olvadó képzetet képes
látni, lévén hogy az túl messze van ahhoz, hogy külön-külön is érzékelhesse a
fölébe boruló fűszál-boltozat egyes szálait. De nagyon is jól látja a Föld
minden kis homokszemcséjét: ám elemeire bontva még ő sem láthatja azokat, az
elemi világ képe tehát benne is csak mint egybemosódó közeg létezik.
Ekként
vagytok ti is a magatok “világával”: ami már túlon-túl nagy rezgésmagasságban
van, sem hogy láthatnátok, azt képtelenek vagytok elfogadni, mint a Valóság egy
elemét, mert látókörötök csak arra a kis Világ-szeletre, vagyis arra a
rezgés-magasságra ad betekintést, amelyben éltek. A ti számotokra a Csillagok
mind egyformán mérhetetlen magasságban látszanak állani: még akkor is, ha a
Valóság értelmében azok egyike mélyebben lévő rezgés-tartományban van mint a
másik. Sőt: nem csak hogy Csillag-társánál van mélyebben, de még a Földnél is
jócskán mélyebb tartományban helyezkedik el. Ezt azonban a távolság végett nem
érzékelitek, mert az emberi szem egybemosódó képet fogalmaz meg a tudat számára
mindarról, amit az égben még, vagy már láthat, érzékelhet.
Ha
most e képeket lefordítom néktek a Valóság szavaira, akként mondhatnám el,
miként állnak elétek az ég Csillagai: A magasabb szinten állók a ti szemetekkel
nézve épp oly messziségben lévőnek tűnnek, mint azok, amelyek a Fent világának
egy mélyebb rezgéstartományában vannak, s mint azok, amelyek a Lent rezgéstartományainak részei. Azon Csillagokat
és Napokat, s más égitesteket, amelyek már kívül esnek a ti három dimenziós
látómezőtökön: nem érzékelhetitek, tehát azok számotokra épp úgy nem léteznek,
amint a kis hangya számára a fák lombja, s a fák csúcsa fölött lévő égbolt.
Érzik annak hatását, hisz a falevelek takarják be a bolyt, hogy ne ázzon, ha az
esős évszak beköszön, s az ég magasából aláhulló Napsugarak melegítik a bolyt,
ha a nyár beköszönt.
Érzik, de nem tudják: mi az, ami íly hatásokkal van létük
fölött, s ha a fákon élő másik lény ezt érthetővé kívánná tenni számukra,
hitetlenkedve fogadnák annak mondandóját. Épp oly hitetlenkedve, mint a fákon
élő lény azt, hogy a Lent világa, tehát a Föld elemeire bontva is létezik.
Pedig az Igazság egy része a fák csúcsa is, s az égbolt is, amint az igazság
része minden egyes kis föld-labda, vagy porszem. A nagy mélységekben lévő
Csillagokat és Napokat megint csak nem lehettek képesek érzékelni, mert azok
már jócskán alatta vannak ama tartománynak, amelyet emberi elme még befoghat s
befogadhat: amint a fákon élő lény sem érzékeli ama kis rögöket, amelyek a lent
élő lény számára igaz valóságok.
Felfelé is, és lefelé is csak egy bizonyos
szintig lehettek képesek tehát érzékelni a köröttetek lévő Világmindenséget:
csak azon dolgokat látjátok, amelyek még felfelé vagy lefelé az elérhető, a
befogadható rezgéstartományban vannak számotokra. Amely dolgok: Csillagok,
Napok és más égitestek túlontúl magas szellemi síkon rezegnek, azt még, s
amelyek túlságosan alacsony szinten rezegnek, azokat már nem érzékelhetitek. Amikor
aztán előrébb, s feljebb léptek, már a magasabban lévők közül sokat
megláthattok, s megismerhetitek az azokon lévő Életet: viszont azon Csillagok
közül, amelyeket most úgy csodáltok, sok merül el előletek a mélység már
láthatatlanná váló tartományában. Ám a magasan fölöttetek, vagy épp alattatok:
a magatok szintje fölött vagy alatt lévő rezgés-tartományban lévő Csillagok
hatását mindenképp érzékelitek, ha másképpen nem is, azoknak az idő változására
gyakorolt hatásaiban.
De érezhetitek önmagatokban is: ha a tisztább rezgésű
csillagok uralkodnak az égbolton (még akkor is, ha azok egy számotokra még
érzékelhetetlen rezgéstartományban vannak!), ti is nyugodtabbak vagytok, míg a
durvább energiákkal bíró Csillagok hatásai benneteket is ingerlékenyebbé, harciasabbá
tesznek. Amikor egy szellemi Én-rész a Föld színén születendő test felé halad,
magára veszi mindannak a Csillagnak a jellemző energiáit, amelyek akkor, abban
a pillanatban a legnagyobb energiával bírnak: s akkor aztán olyan lesz a
későbbiekben megszülető gyermek, amilyen erőket magába fogadott annak szelleme.
Akik a vadabb rezgéssel bíró Csillagok erejét hozzák, azok könnyebben fognak
fegyvert, míg azok, akik a tisztább energiákkal bíró Csillagok és Bolygók
erejével töltekeztek, a szelídebb természetet bírják. Kinek-kinek olyan
Csillagok együttállását kell megvárnia, amelyek együttes energiája a
legmegfelelőbb számára a maga Útjának végigjárására.
Ez persze nem azt jelenti,
hogy amely szellem a vadabb energiákkal töltekezett, az joggal lehet vadabb, mert
azok az energiák épültek be szellem-testébe! Sőt: épp hogy azokkal kell
megküzdenie, s azokat kell legjobb képessége szerint lebírnia, hogy Útja
valóban sikeresnek legyen mondható. A gyengének, aki a maga akaratát mindenkor
képtelen volt felvállalni és megélni; a gyengébb rezgésenergiákkal bíró
csillagok energiáját kell magához vonzza, hogy aztán annak ellenére is ki
merjen állni a maga igazsága, a maga meggyőződése és hite mellett: számára ez
jelenti a valódi győzelmet. Az a szellem viszont, aki nem volt képes levetkőzni
magáról a parancsolgatás, a mindenáron való uralkodás késztetését: most is a
durvább energiákkal kell töltekezzen, hogy aztán ezeket a durva energiákat
legyőzve és megtisztítva élhesse meg a teljes és tökéletes módon végigjárt Út
sikerét.
Itt, a Föld színén élve természetesen csak a magatok egének Csillagai
fogják meghatározni egy-egy emberszellem tulajdonságát, mert ahhoz még gyengék
volnátok, hogy a túlzottan magas, vagy már túl alacsony rezgéssel bíró
Csillagok energiáit viselhetnétek: ez pozitív, amaz pedig negatív energiájával
égetné szét szellemi Én-részeteket. A Kegyelem azonban meghúzta az alsó és a
felső határt, kinek - kinek egyéni fejlettségi szintje, tehát Valós Szellemi
Ereje szerint engedve úgy a magas, mint az alacsony csillagok energiájával való
kapcsolódást és töltődést. A csillagok együttesen ható ereje fölött mindenkor
ott van az az Erő, amelyet a szellemi Én-rész az ÉN-ből visz magával: e két,
egymással szinte minden esetben ellentétes irányú Erő, s még a fizikai test környezetének
energiája száll harcba a test-tudatban: a szellemi Én-részben lévő Erő először
a maga köré vonzott kozmikus erőt, majd a közeg által irányított és befolyásolt
tudat földi erejét kell legyőzze, hogy az ÉN akaratát érvényesíthesse.
Ez
persze nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a szellemi Én-rész egy könnyített
Utat kap, mert a test-tudatba íródott késztetéseket gyakran még akkor sem
könnyű felülírnia, ha az ÉN-től kapott feladathoz közel álló, tehát annak
megfelelő energiával bíró Csillagok erejéből építhette ki a maga elsődleges
energia-testét. Azt az energia-testet, amely nélkül képtelen lett volna
aláereszkedni a Föld meglehetős mélységben lévő szintjéig, de amelyet meg kell
őriznie, ha a tisztább erőkkel töltekezett, vagy meg kell tisztítania, ha a
durvább energiákat kellett magára vennie, hogy az Út végén képes legyen a
visszaemelkedés műveletét is zökkenőmentesen végrehajtani.
A
Holnap Emberisége, tehát a magasabb szférába emelkedettek már úgy fognak
olvasni az Ég csillagaiban, mint ti bármely nyitott könyvben. Annál is inkább,
mert ők képességeik révén sokkalta nagyobb távolságra lévő Csillagokat is
észlelhetnek, mint amelyeket ti eddig bármikor képesek voltatok akár a
legérzékenyebb műszerrel is felfedezni: s minden egyes kis égitest egy-egy
újabb adalékkal szolgál számukra: igaz, nagyobb feladatokat is ró rájuk. Úgy,
mint amikor egy könyvnek távolról csak a nagy kezdőbetűit lehettek képesek
kiolvasni, s minél közelebb kerültük a könyvhöz, annál inkább válik olvashatóvá
az apróbb betűs írás is, míg végül már nem csak a betűket láthatjátok tisztán,
de még a papír kicsiny szemcséit is, amelyek a papír anyagát alkotják. S minél
inkább megismerkedhettek egy-egy könyv tartalmával, a megismerés annál inkább
kötelez benneteket is a megszerzett tudás hasznosítására.
(Péter)
