TEST-VÉR-iség

Két testvér dolgozott együtt a családi farmon. Az egyik nős, családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.
Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.
Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját hombárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja hombárjába zúdította a gabonát.

Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira. Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába és ott kiöntötte.

Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan ledobták a zsákokat, és összeölelkeztek.

(Bíró László)

Élet él az anyagban is!

Részlet "Az utolsó óra munkásai" című kötetből

Ma már az emberi tudomány is eljutott addig a megállapításig, hogy az anyag önmagában véve nem létezik, hanem erők összetömörülése. Az anyag tehát megsűrűsödött erőhalmaz. De mi az az erő, amely az anyagban el van temetve?

Ez az erő az élet. Élet él az anyagban is, habár az emberi szem és az ember értelmének parányisága nem képes azt kimutatni. Ez az élet pedig Isten akaratának, Isten szeretetének, emberi nyelvre lefordítva: Isten gondolatainak és Isten érzéseinek tömörülése. Ez az élet, ez az erő, amely mindenben benne van, amely végső eredményben mind szellemproduktum, szabadulni kíván rabságából, a feltámadást várja, mint az írás mondja: „az egész teremtettség epedve és sóvárogva sóhajtozik a feltámadás után."

A hegyek és a tenger, a levegő, a zúgó erdő és az ember teste, és minden, de minden, végső eredményében börtöne annak az életnek, amely bele van zárva, és amely mindenfelé végtelenül változatos formákon keresztül fejlődve és kibontakozva tör a maga feltámadása után.

Az az erő tehát, amellyel az Atya elárasztotta és életben tartja a mindenséget, benne van a holt anyagban is. De ugyanez a teremtőképesség benne él minden egyes teremtett szellemgyermekében is. Minden egyes szellem, testben vagy testen kívül, gondolatoknak és érzelmeknek végtelenül változatos, definiálhatatlanul sokszerű tömegét teremti folytonosan, és ezek a gondolatok, ezek az érzelmi és akarati megnyilvánulások szintén erők, amelyek megmozgatják a mindenséget, amelyek formát öltenek az éterben annyira, hogy az a gondolat- és az az érzéstömeg, amelyet a földön élő emberek magukból kisugároznak, alkotja meg a szférákat s bennük a földi életnek mását.

Hatalmas erőmennyiség ez, amelynek hatásai vannak nem csupán a lelkekre és szellemekre, de a természeti erőkre is, amelyek az embereket körülveszik. Ezek a hatások megtelíthetik a természeti erőket tiszta formákkal, de megtelíthetik tisztátalan, ellentétes, kárhozatos formákkal is. Ezek az erők létrehozhatnak tisztító, átszellemesítő, átnemesítő hatásokat és fluidokat, de jelenthetnek beszennyező, megkötő, kárhozatba vezető hatásokat is.

A szellem, legyen testben, vagy testen kívül, teremtőképességénél fogva olyan hatásokat bocsát ki magából, amelyek fokozatával egyenszerűek, minthogy a körülötte lévő természeti erők is a saját természetük, a saját minőségük szerint való hatásokat fejthetnek ki a szellemre. Ezen a kölcsönhatáson pedig nagyon sok fordul meg. Mert nem pusztán szellemekkel vagytok körülvéve, akikre gondolataitokkal, érzéseitekkel és cselekedeteitekkel hatást gyakoroltok, de az Atyától kapott teremtőképességeteknél fogva a belőletek kisugárzó gondolatok és érzések arra a természetre is hatnak, amely benneteket körülvesz.

Gondolataitok és érzéseitek azokat az erőket, amelyek latensül feküsznek az anyagban, közelebb hozhatják megtisztulásukhoz, feltámadásukhoz (a szellemesítés által).

Megjegyzés: Az emberiség szellemi-lelki fejlődésének szintje folyamatosan emelkedik. Mi ezt alig érzékeljük rövidre szabott földi életünk miatt, de ha alkalmunk lenne összehasonlítani a mai átlagembert a különböző történelmi korok átlagemberének értelmi és érzelmi, azaz lelki fejlettségével, ez nyilvánvaló lenne. A médiák folyamatosan óbégatnak és riogatnak bennünket, hogy az emberiség mennyire pusztítja a természetet, hány állat és növényfaj pusztul ki. Ez mind manipuláció, mert az ellentét erőinek az érdeke, hogy mi állandóan rettegjünk valamitől, állandóan haragudjunk és gyűlöljünk valakit, bárkit.

Hogy mennyire pusztítjuk a természetet és bántjuk a Földanyát, azt csak ő mondhatja meg és, ha valamit úgy kibillentettünk, hogy a kritikus szintet elérte, azonnal működésbe lépnek a természet erőinek kiegyenlítő tevékenységei, melyek helyre rakják a dolgokat. Tény és való, hogy az emberiség fejlődése folyamatos változásokat idéz elő a természeti világunkban is.

A fenti tanítás rámutat, hogy természeti környezetünk olyan, mint a pillanatnyi korszellemünk tükörképe. Pontosan megmutatja az emberi átlaglélek fejlődésének állapotát, előnyeit a régebbi korok emberiségével szemben, illetve hiányosságait, hibáit, téves elveit, melyek a hatékony fejlődését akadályozzák. A kipusztult állat és növényvilág  rezgésszintje túlságosan alacsony volt a közben folyamatosan fejlődő emberiség rezgésszintjéhez képest, ezért el kellett tűnjön az ember környezetéből, viszont a számára hasznos és érzékeit gyönyörködtető növényeket és állatokat maga az emberiség gondoskodása szaporította, nemesítette és tartotta fenn. Átalakítva szinte az egész földfelszínt, alig maradtak olyan területek, ahol az ember biztonságát nagyragadozók, és veszedelmes mérges csúszómászók vagy növények veszélyeztetnék.

Ha nem lenne ez  az érdekelvűségből fakadó őrületes egyenlőtlenség az anyagi javak elosztásában, az emberiség  felemelkedése nagyon hamar végbemehetne, mert a természet világának mai állapota ezt támogatná és segítené. (Mondjuk nem kellene rettegni, hogy meditáció közben ránk tör egy vérszomjas bengáli tigris, vagy megmar egy királykobra.)

Az ego struccpolitikája

Kapok egy fontos feladatot, megoldásra, helyesebben megélésre. Olyat, amelyre már réges-régóta vágyom, mert ez az Ősvágy nem más, mint a Tiszta Szeretet megélése, mely oly ritkán, és oly rövid pillanatokra adatik meg nekem!  Az Igazi Szeretetet manapság nem könnyű megélni, elhordozni, mert az Ellenerők tevékenysége miatt nagy tehertétellel jár! Járulékos terhe valós félelmet gerjeszt testtudatomban, mert azt gondolom, nem fogom elbírni. Elkezdek zsigerileg izgulni a belém épült társadalmi konvenciók és a korábbi kudarcaim miatt. Elég jó leszek? Elfogadnak majd engem? Rendben leszek testileg, közérzetileg? Nem fogok kifáradni idő előtt? Jaj, ugyan mit szólnak majd mások? Pont a legközelebbi környezetem fog ellenállni, lebeszélni róla minden erejével. Pedig ott az erőm. Lélekben-szellemben készen vagyok, a csatarendben elfoglaltam a helyemet, csak testtudatom képtelen ezt elfogadni, és ellenáll.

Az utolsó pillanatban visszavonulót fújnak, a feladat elnapolva. Részint csalódott vagyok, részint viszont nagy megkönnyebbülést érzek. Pedig a feladat ott van, elévülhetetlenül, és ha nem oldom meg, nem élem meg, csak görgetem, mint egy hólabdát, az a labda csak növekedni fog.

Keresek magamnak egy másik feladatot, hogy a mozgalmasság megmaradjon. Akaraterőm által vezérelve (merthogy már elegem van a pihenésből) kiruccanok a természetbe egy társasággal kirándulni. Amolyan műkedvelő módon, langyosan, kellemesen.

Az egóm eddig dacosan ellenállt, most langyosan, tunyán elterül. Milyen szép is a világ, a természet! Csicseregnek a madárkák, szálldosnak a pillangók, fújdogál a szellő. Nagyon jól érzem magam, eggyéválok a természettel, helyesebben minden olyan dologgal, ami szép és jó. Miközben szellemi harcos-társaim majd’ bele pusztulnak az értem is folyó harcba, de én már nem látom őket. Totál lila köd, felszínes álboldogság. Ebben ringatom magam, elkergetem azokat a gondolatokat, melyek a legcsekélyebb kényelmetlenség-érzéssel járnak. De ez is csak egyfajta hólabda-görgetés, és előbb-utóbb felszínre tör minden mocsok.

Mégis eszembe jut legkedvesebb harcos-társam, mikor felébredek. Nagy lelkesedéssel elújságolom neki, „mily szép az élet”, ő meg, az Igazság Hangjával „leordítja a fejemet”. Nem finomkodik, mert akkor hazudna. Leordít, felráz, mert szeret! Nekem marha rosszul esik, de rögtön rájövök igazára. Súlyos hibát követtem el!!! Testtudatilag kivontam magam a feladat alól, sőt, mi több, tudomást sem akartam venni róla, miközben felsőbb énem már készen áll.

Jézus követőinek annak idején a legkeményebb, legbrutálisabb üldöztetéssel kellett szembenézniük. Nekünk most itt, ezen a helyen és ebben az időben, a legrosszabb esetben is csak lenézéssel, értetlenséggel kell szembenéznünk. Egyelőre nem vetnek börtönbe másképp gondolkodásunk miatt. Egyelőre nem vágják el a torkunkat, csak szép fokozatosan elveszik alapvető megélhetésünk feltételeit. Az egónkon keresztül igyekeznek az Ellentét sötét erői hozzánk férkőzni, lelkünket ellopni, a tiszta Szellemtől, SZER-Elemtől, SZERetettől elszakítani, mi meg szépen bedőlünk. Szépen elhisszük a lilaködös-ezoterikus meséket, melyekben minden bekezdésben ott a szeretet, a fény, stb. szavunk. Everness Fesztivál kicsiben és nagyban, égen és földön, miközben a szomszédban már felhergelt, nyomorgó embertömeg készül a támadásra. A fesztiválozók teljességgel meg vannak győződve arról, hogy nincs veszély, csak „béke és szeretet, meg egység” van. De nézzük csak, mi történne, ha rendkívüli helyzet állna elő! Ha „csak” egy nagyobb vihar csapna rájuk hirtelen, minden előzmény nélkül (lásd: a nagy vihar 2006. augusztus 20-án!), az addig „Love and Peace” fesztiválozók már pánikban, egymást durván letiporva, agyontaposva futkároznának, mint a fejetlen csirkék, mentve anyagi javaikat, önmagukat, vagy maximum hozzátartozóikat.

A „békeidő” ellustítja, eltunyítja a testet-lelket, szellemet, miközben az egó tobzódik. A háborúság hatására az egó halálfélelmi pánikba esik, és mindent, mindenkit letipor. Ha csak amolyan „távoli fenyegetettség” (szellemi háború) van, hajlamos lesz homokba dugni a fejét, és nem csinálni semmit. Hallgat egy kis meditációs zenét, kirándul, elvan, mint a befőtt. Pedig a belső hang már „ordít”, hogy nagy a veszély!!!

Minden dolog „fentről”, szellemi szintről, a lélekszálon át képeződik le a fizikai világba, némi késéssel. Nagy háborúk folynak a szellemi szférákban, melyekről fogalmunk sincsen, csak a fizikai vetületükről. Elképzelni sem tudjuk, hogy az Ellentét erői szorult helyzetükben mire képesek. Érzik végső bukásuk közeledtét, de ez csak arra hergeli őket, minél többeket rántsanak magukkal. Ezen belül minél több olyan embert, akik már az Úton járnak. Eszközeik a lehető legkifinomultabbak. Ha a durva erőszakkal már nem megy, hát menni fog ravaszul, finoman, alattomosan kívánatos csalikkal („mert megérdemlem!”: „aranykor”, „felemelkedés”, pénz, egészség, jó közérzet, „ikerláng-kapcsolat”, „mindentudás”, mágikus képességek stb.), melyekről fogalmunk sincs, mekkora árat kell majd értük fizetni!

Észre sem vettem, hogy kísértésbe esem. Akartam egy mozgalmas napot, és pörögtem, pedig a betegségem (amit azért kaptam, hogy vonuljak félre) azt indokolta volna, hogy még pihenjek, mert a gyógyulás, tisztulás most nagyon lassú folyamat. Sőt, azt hittem, az egóm szól, hogy „aludni akarok még!” mikor nagy nehezen mégis korán felkeltem. Versenyeztem: utolérem-e a kiránduló csapatot, akikhez képest fél órás időhátrányban voltam. Magamhoz képest emberfeletti tempóval, ziháló-fuldokló futással elértem, hogy egy órával megelőztem őket! Minek?!!! Hogy bizonyítsak? Nem-nem-és nem! Magam elől, a feladatom elől futottam. Csak estefelé döbbentem rá, hogy NEM tudok magam elől, harcos társaim elől, Isten elől megfutamodni!!!

2015. június 21.

A szeretet parancsolata

Az első és legnagyobb parancsolat melyből minden fakad:

SZERETET!

A magyarság megszólítatott! A kijelentés elsőre talán túlzó, fellengzős, a valóságot nagyobbnak mutató, de nem az. A magyarság megszólítatott!

Ne a közvetítőt, sokkal inkább az üzenet küldőjét, és legfőképpen annak szándékát nézzétek.  Ne a formát, módot, külsőt, tehát a múlandó „semmit érőt” sokkal inkább a lényeget jelentő Isteni Igazságot keressétek, ami múlhatatlan. Urunk Hangja kiáradt, s kihez így, kihez úgy de eljutott. A Hangot sokan meghallották. A „visszhangok” közül hármat kiemelek. Háromféle megközelítés, háromféle út melyek összessége adja a teljességet. Az alábbi bejegyzések mindegyike az Internetes facebookon jelent meg a napokban (2015. június 02.)

1.„A Szentlélek több síkon fejti ki bennünk munkáját. Áthangol. Általában szűk skálán alacsony szintekre rezonálva léteztünk: a Lélek a mennyei harmónia hangnemére stimmol át. Bizonyos dolgok, melyek addig fontosnak tűntek másodlagosak vagy sokadrendűek lesznek , mások , amit nem is érzékeltünk , vagy figyelmen kívül hagytunk, elsődlegessé válnak. Az értésünk, szellemi látásunk más hangnemben írja le a mennyek birodalmának szimfóniájával dúsult világunkat. Szépségektől elragadva, a csodát természetesnek véve, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy hallgatóságunkból sokan nem mentek át a változáson. Számukra a nem e világi terminológia fogalmaival kifejezett és követhetetlen logika mentén kibontakozó megnyilvánulásunk érthetetlen értelmezhetetlen és élvezhetetlen. 

A két világ nyelvezete között a transzponálási kulcsot Jézustól kell kérnünk imádságban. A theológia tudománya örökké elhasalt azon a próbálkozáson, hogy a földi fogalomtárra építkezve mutassa be látását. 

A megmagyarázás: „diahermeneié” . Egymás átvezetése a Csodák Kertjébe, ráhangolódott szívvel.

Üdv: Tiszteletes”

2.„A spirituális képesség a szeretni tudás képessége! Ahogy növekszik bennünk a szeretet (megbocsájtunk, elfogadunk, megértünk, stb.) úgy tágul a tudatunk és az érzékelésünk. Figyeljük meg a Fénymesterek akármennyi ábrázolását, tanítását: mindig a szívre, a szeretetre, mint tisztaságra, mint fényre mutatnak, erre hívják fel a figyelmünket...

Talán az a nagy misztikus titok soha nem is volt annyira misztikus, és soha nem is volt titok?
Annyira egyértelmű volt, hogy az egyszerűségét észre sem vettük?

Kristályfény33”

3.„Kérdező: Mi a szeretet? Gyakran elérhetetlennek tűnik.

Válaszoló: A szeretetet félreértik, és egy érzelemnek tartják. Pedig a szeretet egy tudatállapot, egy lehetőség, ahogyan a világban létezhetünk, önmagunk és mások sajátos látásmódja. Isten, a természet vagy akár a házi kedvencünk iránti szeretet megnyitja a spirituális ihletettség kapuit. Amikor szeretnénk valakit boldoggá tenni, megfeledkezünk önző érdekeinkről. Minél több szeretetet adunk, annál több szeretet adására leszünk képesek. Kezdetnek jó gyakorlat lehet, ha napközben mindenkinek jót kívánunk gondolatban. A szeretet szeretetteljességgé fejlődik, egyre felfokozottabb, elfogulatlanabb és örömtelibb lesz. Elérkezik az idő, amikor mindenbe és mindenkibe „beleszeretünk", aki az utunkba akad. Az ennyire felfokozott megnyilatkozást korlátoznunk kell, mert a szeretet különös módon sokakat megijeszt. Sok ember legfeljebb egy rövid pillanatra tud nyíltan mások szemébe nézni, ha egyáltalán képes rá, és ez még nehezebb számukra, ha az illető szeretetteljességet sugároz. A szeretettel szembesülve némelyek egyenesen megrémülhetnek.

Dr. David R. Hawkins - The Eye of the I (A Valódi Én hatalma) 315 old. (pdf)”

Nyitott szív, ráhangolódás, a Szeretet Hangjának meghallása, s az első „rémület” után a SZERETET Tanításának be- és elfogadása mely a „Mi a SZERETET?” kérdésére válaszol. Ennek megértése itt és most - a Sötétség Fejedelmének fennhatósága alatt álló Földünkön - nehéz, de nem lehetetlen feladat.

Repüljünk vissza az idők szárnyán 2 000 évet. Oda és akkorra amikor az Úr testben járt közöttünk. Ezen belül is egy városi zsidó templomba a zsidó szertartás végére ahol is…………

„minden szem a Mesterre szegeződött, s mindenki az Ő szavait várta” 

Jézus Urunk tanítása

„Miként beszéljek néktek a Mennyeknek Uráról? És mit mondjak néktek a Mennyek országairól? És miként tanítsam tenéktek az Egyetlen Nagy Parancsolatot? – kezdte Mesterünk, anélkül, hogy felállt volna ültéből. Erre amúgy sem volt szüksége: így is kimagaslott a mellette - körötte ülők közül, úgy, hogy arcát, meleg-barna szemét jól láthatták hallgatói…

– Immáron közel három esztendeje, hogy közétek léptem: három esztendeje, hogy kezetekbe adom nap mint nap az én Atyámnak Világosságát, s mindama Tiszta Tanításokat, amelyek szerint élnetek, s lépnetek kellene életetek minden Útjain: de ti csak jártok továbbra is a magatok sötétségében, mert szemetek vak, fületek süket, és szívetek holt: meglátni, meghallani és megérezni az Istennek Igazságait. A Szeretet: Isten Szeretetének Nagy Törvényét és Parancsolatát tárom elétek: s ti megmaradtok a magatok vad és vak gyűlöletében. Az alázatosság Tanítását tárom elétek; s ti dölyfösek és kevélyek vagytok, s megmaradtok a ti felfuvalkodottságotokban, elé tolva magatokat mindennek és mindenkinek: még az Istennek is! Szegényeitek és özvegyetek és árváitok éheznek és szomjaznak és fáznak, s az ő segélykiáltásuk reszketteti meg nap mint nap a Mennyek erősségeit, és könnyeik rendítik meg az Istennek Szívét tevégettetek: s ti csak szavakkal éltek, mert cselekedeteitek meghalnak már a kimondatlan maradt szándékban.

Mit tanítsak hát még néktek, miként mutassam meg: miről szólnak az Atyának Igazságai? Miként tudnék beszélni holtaknak az Életről, ha azok csak a Halál igazságait ismerik, s zengik? Miként szóljak néktek az Örökkön Élő Istenről: ha csak a magatok holttá-tevő, testet és elmét, lelket és szellemet ölő “isteneteknek” szavát értitek, mert csak azt fogadni tanultátok meg?

            Mondottam tenéktek, mint mondotta Mózesnek az Isten: Szeresd a te Uradat, Istenedet, s csak néki szolgálj… Ez az első, a Nagy Parancsolat. De vajon tudja-e a ti elmétek: mit jelentenek e szavak? Tudja-e a ti szívetek: KI a te Istenetek, s hogy miképpen kell szolgálnotok, ha valósággal ŐT akarjátok szolgálni?

            Isten maga a SZERETET: az EGYETLEN BÖLCSESSÉG, amely éltet és megtart benneteket, s minden élőt: legyen az a Föld színén, vagy bárhol a Teremtett Világban. E Szereteten kívül nincs más, ami valós Bölcsesség volna, mert nincs más, ami ellene szegülhetne a ti lelketek s szellemetek Halálának. Ezt kell hát szolgálnotok, s mert a valódi, Tiszta Szeretet másféle szolgálatot el nem fogad, s el nem ismer, mint aminővel Ő szolgálja Létetek:

akként kell szolgáljátok, hogy szerettek… Szerettek mindenek felett!

           

Ezért is, hogy az első, a Nagy Parancsolat második része ekként int titeket: “és szeresd a te felebarátodat, mint tenmagadat.” Mert ki az, aki magára ne napfényt, s ne áldást: de bizony az Istennek Igazságát, s a méltán megérdemelt büntetést kérné, amit igazán jussolnia kellene,  ha megvizsgálná  az ő szívének -  lelkének mélyét, vagy csak mindennapjainak óráit? Egyikőtök sem, hisz mind akként vélekedtek: bűneitek csak semmiségek, amelyeket méltányosan néz, s szelíd orcával az én Atyám. Ám ha másokon látjátok ugyan ama vétségek rút sárpettyeit; mél-tatlankodástok s haragotok szava, s mind a vétkesre szórt átkok az égig érnek, az Istennek haragos ostorát, s az Ég tüzes villámait kérve a vétkesre. Ekként éltek az Istennek árnyékában: még is meg sem látva az Istent, s meg sem hallva az Ő intő - figyelmeztető - óvó szavát. Hát miként kiáltsam én fületekbe az Istennek Igazságát, ha ti szándékkal vagytok süketek, és miként mutassam meg néktek a Mennyek országainak Élő Fényességét, ha akaratotok szerint vakítjátok meg a ti elmétek, lelketek és szellemeitek szemeit?

           

Most megütköztök szavaimon. Azt vártátok: tán ékes, lágy szókat fogtok hallani ajkaimról. Ámde láttam jöttömben tanítványaimmal a ti városotok szélén álló kunyhókat, és látván láttam a ti szegényeitek mély és keserves nyomorúságát, és hallottam az özvegyek s az árvák zokogását, s ezernyi jogos panaszát: hát nem szólhatok néktek szelíd szókkal, csak mint az Igazság villáma; ostorozhatom a bennetek élő sötétséget. Ébredjetek az Istennek Igazságában, s töltsétek be ama Parancsolatot, amelyet atyáitoknak rendelt az Isten, hogy életetek legyen e Földön, s majdan a Mennyeknek országaiban is. Akinek füle van hallásra, hallja meg, s akinek szeme van látásra: lássa meg az Én Igazságomat, akinek pedig elméje van: értse is az Én szavaim Üzenetét…” 

Meghallották, meglátták, megértették a városbéliek Jézus eme tanítást? Nézzük mit láttak másnap a tanítványok.

„A part felé menet a nyomorultak viskói közt haladtunk: ott ugyan nyomát sem láttuk, hogy bárki is élelmet vitt volna nékik! A gyerekecskék a kunyhók előtt a porban guggoltak, de úgy, mintha nem is gyerekek, de kicsiny aggastyánok volnának: szomorú, éhes-sápadt arcocskájukban csak hatalmas szemeik éltek, s azok is valami néma könyörgéssel villantak felénk, majd reményvesztetten siklottak alakunkról ismét a poros földre, látva: üres kézzel járunk, magunk is kopott, szegényes köpönyegben. Visszafelé azonban már a piactéren át mentünk, s ekként hallottuk: miről beszélnek egymás közt az emberek. No; ugyan egy szó nem esett sem Mesterünk szavainak igazságáról, s még annál is kevesebb a város szélén élők megsegítéséről. Arról viszont annál több: miként lehetne megakadályozni, hogy azok a városba jöjjenek, s élelmet kolduljanak.”

 Az ÚR kérdése a magyarsághoz

„Valóban úgy gondoljátok: „miként lehetne megakadályozni, hogy azok vagyis a menekültek az országotokba jöjjenek?”

Igen véreim, a nemzeti konzultáció aktuális kérdéséről van szó, ami a jelenlegi vizsga utunkon az egyik legkomolyabb vizsgakérdése. Az Ellentét csatlósai színt vallottak!

Meghallottuk, megláttuk, megértettük a szeretet Jézusi/Atyai tanítást, vagy az Ellentét félelemkeltésére hallgatunk? A kérdés nem lehetne kérdés, hiszen mi magyarok híresek vagyunk a vendégszeretetünkről, hiszen „Mária országa” vagyunk, hiszen pünkösdkor kollektíve Csíksomlyóra zarándoklunk üzenetet hozni Máriától a „világ győzedelmes királynőjétől”.

Folytassam???? Nem szükséges. Jeles ünnepekkor, körmenetekben, vasárnap 9-től 11-ig úgy teszünk „mint ha”. Azon kívül még úgy sem teszünk „mint ha”. Magyarra fordítva a szót. Látszat szerint éljük Isten, de amikor a legcsekélyebb önmegtagadásra, lemondásra, áldozathozatalra kerülne a sor a lelkes hívek tömege úgy elolvad, mint januári hó a júliusi nap heve alatt! Pillanatok alatt semmivé lesz! 

Mielőtt kifogásként egyikőtök is a jelen világi állapotokra, azon belül is a szegénységünkre, nyomorunkra (amit egyes egyedül magunknak köszönhetünk) hivatkozna hagy emlékeztesselek benneteket az özvegy asszony két fillérjére!!!! Mennyivel becsesebb az az Úr előtt. mint a gazdag ember nagyobb összegű adománya. Ez utóbbi sokat adott, de sok maradt neki, ez előbbi keveset adott ugyan, de mindenét odaadta.

A Sötétség Fejedelme a bennünk lappangó vele közös részre épít, minthogy: „neked sincs, miből adnál?” „aki ide jön azok többsége bűnöző, terrorista”, „majd csak féltsétek tőlük a leányaitokat, mind megerőszakolják őket”, és még sorolhatnám hosszasan.

A helyi problémát helyben kell megoldani! A menekültügy végleges rendezése valóban csak egyetlen módon képzelhető el. Mindenkinek a saját szülőföldjén kell boldogulnia, de…… Addig is, míg nincsenek meg ennek feltételei, addig valamit kell kezdeni a vándorokkal. Igen. Vándoroknak mondom őket, akik végcélja a saját hazájuk és nem valamiféle idegen föld.

A probléma immár egy nagyobb közösséggé. Megoldásából mindenkinek a valós lehetőségei alapján kellene kivennie a részét. Kis ország, kis lehetőség, kis teher, nagy ország nagy lehetőség, nagyobb teher. Ezt követeli az Igazságosság törvénye s nem a jogszabályon alapuló bürokratikus minden Igazságosságot nélkülöző hozzáállást. Ezzel lehetetlen egyet érteni! Ez az egyik véglet. A másik, hogy mi magyarok hermetikusan lezárjuk a határokat és egyetlen vándort sem fogadunk. Sőt! Rájuk ellenségként, bűnözőként tekintünk olyanokra akik „elveszik a magyar családok és a születendő magyar gyermekek támogatását”. Ez utóbbit sugallja a megszerkesztett kérdőív szándékosan manipulálva a lakosságot. Holott nekünk nem a vándorokkal, de az EU hozzáállásával van a bajunk! Sajnos a kérdőívből ez alig derül ki.

Vagy már elfeledtük az tatár, török rabságba hurcolt testvéreink keserű sorsát? Az idegen hatalmaktól száműzöttek sorsát? A szegénység miatt önként kivándoroltak sorsát? Vagy, hogy egy közeli, s igen fájó, példát említsek. A „30 millió bevándorló román” hamis és hazug kérdésre adott …. ne mondjak semmit milyen….. válaszunkat?

Most újra válaszolnunk kell!!!

Az én válaszom. A vándoroktól nem kell félnünk! Ideiglenes befogadásuk, mindennapi létük biztosítása, szervezettségen, átgondoltságon, szigorú feltétel és követelményrendszeren, de mindenek előtt a SZERETETEN kell alapulnia. Aki hozzánk betér, érezze együttérzésünket, jó szándékú hozzáállásunkat, hogy majd egykor hazatérvén elmondhassa: „találkoztam a magyarokkal, találkoztam a Teremtővel”.

Kérem az Urat, hogy a helyes döntés felismeréséhez hassa át mindegyikünk szívét, lelkét az Ő Bölcs Szeretetének Erejével!

Végezetül egy hála fohász:

Uram! Hálát adok Neked, hogy fület adtál, a halláshoz, szemet a látáshoz, értelmet a megértéshez, s hogy megosztottad velem legnagyobb kincsedet, szívednek SZERETETÉT, hogy onnan merítve én is SZÍVesen ADjak!

Áldás minden jó szándékú magyar testvéremre