Egy okkal több, hogy ne együnk húst!

 Részvétlenség.
Genetikailag módosított,toll nélküli csirke. Nem akarok bántani senkit,de komolyan erre vágytok húsevő Barátaim?
Tudni kell hogy ez már nem a nagyi kertjében kapirgáló, kotlós tyúk alatt kikelt, haláláig legalább boldog kiscsibe. Ez egy pokol-kép.
A toll nélküli csirkének egyenes következménye a könnyen kezelhető, agy és szív nélküli ember. Már azzal,hogy hajlandók vagytok ezt az aljasságot elfogadni, használni,profitálni belőle.Odaadtok egy darabot Istentől kapott emberségetekből.
Genetikai lélek módosítás.
Ez történik veletek.
(velem már nem, de megdolgoztam azért hogy ezt leírhassam)
Szidjuk és gyalázzuk a kínai kutya fesztivált, ahol hasonló motivációval (enni akar egy jót) élve főznek, ölnek,nyúznak számunkra kedves élőlényeket. Ez ugyan az.
Csupaszon, kicsipkedett, ilyen-olyan fertőzésekkel lepett, védtelen testtel vegetáló léttársainkat kínoztatjuk, öletjük meg, csak hogy gyomrunk diktálta mohóságunk kielégüljön.
Miféle élet az ilyen?
Mások rovására, kínjából,szenvedéséből meríteni "életerőt"?
(mert számukra kín az a rövidke élet is...nézzetek meg pár csirke farmos PETA filmet)
Ebből nem lesz erő.
Ebből szellemi és fizikai módosulás lesz.
Génmanipulált teremtménye egy torz, mindent kihasználni akaró elmének.
Épül mar a templom is, ahol majd imádkozni lesz kötelező hozzá. Próbáljatok meg,
birjátok ki, ne egyetek húst, ne vegyetek reszt ebben a nagyon aljas,embertelen "játékban"
Tudom mi a megszokás.
Ha valamiről irok, beszélek, többnyire saját tapasztalat van mögötte.
Nem itélek.
Szeretek.
KÉREK.

(Forrás: Norbu Gyula)

A boldogságmondások margójára

Boldogok, 
akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok,
akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük,
amit mindenki tesz.

Boldogok,
akik csodálkoznak ott is,
ahol mások közömbösek,
mert örömes lesz az életük.

Boldogok,
akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok,
akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok,
akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok,
akik észreveszik egy diófában a bölcsőt,
az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok,
akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.
Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok,
akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel
és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok,
akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak
és nem lesznek magányosak.

Boldogok,
akik figyelnek mások hívására anélkül,
hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.

Boldogok,
akik komolyan tudják venni a kis dolgokat
és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.

Boldogok,
akik megbecsülik a mosolyt
és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok,
akik jóindulattal értelmezik mások botlásait,
akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.

Boldogok,
akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak,
ha megbántják őket,
és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok,
akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.

Dr. Gyökössy Endre

Ősök Hívása

Könyörögjünk. Égi testvér apja
Legyetek mind megszólítva.
Baj sújtotta utóditok
Hívják ki csak segíthet most.
Ha az ég leér a földre
Együtt vagyunk élet tűzben.
Kérjük meg a szent szülőket
Áldják meg a gyermekeket.
Szkíta lelkek, magyar szívek
Lobogjanak most véletek.
Turul Madár, Égi Atya
Hívunk téged, ünnep van ma.
Ispilángnak kettős tüze
Hozza ide őseinket.
Legyünk együtt, mi magyarok.
Minden ősünk
Szép rokonunk
Égi-földi nemzet tagunk.
Ősök tüze hívja össze,
Minden egykor volt elődünk
Áldott hadát, nemzedékét
Mindet, ki e nemzetért élt.
Gyertek ősök, ünnepeljünk
Együttlétben
Jertek ősök, segítsetek
Nem veszhet el nemzetetek
Ispilángi égi erő
Boruljon ránk óvó, védő
Jertek ősök, visszavárunk
Sokasodjon a hazánk most
Gazdagodjon a nemzetünk
Múljon a baj el felőlünk.

 

Diák és tanár beszélgetése Istenről

Prof: – Hiszel Istenben?
Diák: – Teljes mértékben, uram.
Prof: – Jó-e Isten?
Diák: – Természetesen.
Prof: – Mindenható-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? – A diák hallgat.
Prof: – Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – Jó-e Sátán?
Diák: – Nem.
Prof: – Honnan származik Sátán?
Diák: – Istentől?
Prof: – Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: – Igen.
Prof: – A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: – Igen.
Prof: – És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: – Igen.
Prof: – Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof: – Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: – Igen, uram.
Prof: – Tehát, ki teremtette mindezeket? – A diák nem felel.
Prof: – A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: – Nem uram, attól tartok nem.
Prof: – És mégis hiszel benne?
Diák: – Igen.
Prof: – A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: – Semmit. Nekem „csak” HITEM van.
Prof: – Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
– A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.
Diák: – Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof: – Persze, kérdezz csak.
Diák: – Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof: – Igen.
Diák: – És létezik-e a hideg?
Prof: – Igen.
Diák: – Nem, uram, téved! Nem létezik!
– Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.
Diák: – Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.
– Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák: – És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: – Igen. Hogyan beszélhetnénk Az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: – Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi. S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: – Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák: – Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: – Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: – Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof: – Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: – Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
– A professzor megrázza a fejét.
Diák: – Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?
– Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák: – És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
– Az osztály nevetésben tör ki.
Diák: – Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja: – Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?
– A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: – Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: – Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!
A diák neve Albert Einstein volt....

Rajtad van még a "lelki zsugorfólia"? Akkor hát itt az idő, dobd már le végre!

"Isten tenmagában, tenmagából, a magjából folyamatosan kiárad. Kiáradás, adás..... Nincs nagyobb boldogság az adásnál...Ez a Teremtőnk legnagyobb öröme... A Szeretet fény és hő egyben.... minek korlátlan áradásának a Bölcsesség szab határt... Legfőképpen itt a bukott szellemek világában. A bukott szellemgyermekek a lázadás sötét zsugorfóliájába öltöztek. A sötét magába szív minden hőt melegen tartva a benne lakozót, kifelé viszont semmit sem sugároz. Mindent be, semmit ki....Hő hiányában, hidegben a fólia összehúzódik, kellemetlen érzést adva viselőjének. Ez a meleg felé való haladásra ösztönöz. Egy határig. Nagyobb mennyiségű hő esetén ugyanis a fólia megolvad, fájdalmat okozva viselőjének. Jézus sokat adott. Tenmagához vagyis ahhoz képest amit adhatott volna szinte "semmit" sem adott, ugyanis a "fóliába" öltözött gyermekei képtelenek voltak többet elviselni. Ez volt a legnagyobb fájdalma! Nem adhatott többet, nem adhatta azt amit adni szeretett volna! Érdekünkben Bölcsessége korlátozta a Szeretetét! Miként akkor, akként ma sem képes a világ elhordozni a Világosságot. A zsugorfóliák még a helyükön vannak..."

Cseh Turul András

A "csirkévé" nevelt sas, aki megtanult repülni

Egyszer egy ember az erdőben sétálva talált egy fiatal sast. Hazavitte a tanyájára, ahol a madár hamarosan hozzászokott a csirkék ételéhez, és csirkeként is kezdett viselkedni. Egy napon egy természetbúvár aki átutazóban járt a környéken, megkérdezte a gazdát, hogy miért él egy sas a madarak királya egy tanyára bezárva a csirkékkel. – Mivel csirketáppal etettem és megtanítottam neki, hogy csirkeként éljen, soha nem tanult meg repülni – válaszolta a sas gazdája. – úgy viselkedik mint egy csirke, így ő már nem sas többé. – de azért csak sasszíve van, erősködött az idegen – biztos vagyok benne, hogy meg lehetne tanítani. Miután hosszasan beszélgettek erről, úgy határoztak, kiderítik mi is az igazság. A természetbúvár gyengéden a kezébe vette a sast. – Te az ég madara vagy és nem a föld teremtménye. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.

A sas azonban össze volt zavarodva, nem tudta kicsoda ő. Amikor meglátta a csirkéket falatozni, leugrott közéjük, hogy ismét velük lehessen. A természetbúvár nem csüggedt. Másnap felvitte a sast a ház tetejére – te sas vagy, tárd ki a szárnyad és repülj – mondta ismét a madárnak. De a sas félt ismeretlen önmagától és attól a világtól, ami várna rá. Így újra leugrott a csirkék közé.
A harmadik napon a természetbúvár korán felkelt és kivitte a sast a tanyáról egy magas hegy tetejére. Ott aztán magasan a feje fölé tartotta a madarak királyát – te sas vagy. Az ég és a föld is az otthonod. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.
A sas körülnézett, visszanézett a tanya felé, majd fel az égre. De még ekkor sem repült. Akkor az ember a nap felé emelte a madarat. A sas reszketni kezdett és lassan kitárta szárnyit. És végre nagyot vijjogva felrepült az égbe.
Lehet, hogy a sas néha ma is nosztalgiával gondol vissza a csirkékre, az is lehet, hogy néha meglátogatja a tanyát. De soha többé nem tért vissza csirke életet élni. Hiába nevelték csirkének, ő sas maradt.
A sashoz hasonlóan az emberek is képesek a bennük rejlő valódi lehetőségeknek megfelelően dönteni még akkor is, ha addigi életükben másnak gondolták magukat, mint amik valójában voltak.
forrás:Andi és Aletta